Kiruccantunk

Van úgy, hogy az emberre ráfér egy kis kikapcsolódás. Főleg, ha a szülei éjjel- nappal a beszámolókon dolgoznak.
A hét elején meghívást kaptam kedves nénikémhez, Zsuzsóhoz egy kis hétvégi dzsemborira. Rettenetes idő lévén sajnos nem Surányba mentünk, csak ide, a Váci útra, de környezetváltozásnak épp úgy megtette.
Szombaton reggel hangos, boldog visítással üdvözöltem őket, mikor értem jöttek; és mire levették a cipőjüket, én már fel is vettem az enyémet. Aztán egy Peti, Gyere! harci kiáltással rohantam feléjük a két pár levetett cipővel, finoman megvonva tőlük a vendégeskedés jogát.

Este aztán társaságunk is volt, aminek természetesen én voltam az alfája és az omegája. Újabb dicséreteket zsebelhettem be a muzikalitásomat illetően. Peti szerint a Gólya, gólya gilice már tökéletes, bár a szövegvisszadással még akadnak gondok.

(Anya egyébként nem szokta ennek a dalnak a szövegét énekelni, gondoljunk csak bele, milyen lenne, ha a helyi gyrososnak előadnám.)

Jót szórakoztam a galériára feljutással, egyszer levetődtem 3 lépcsőfokot, de attól függetlenül újra és újra nekirugaszkodtam. Ezenkívül szert tettem újabb homokozójátékokra, locsolókannára és labdára Zsuzsónak köszönhetően, illetve eltüntettem egy mobiltelefont, Petinek köszönhetően.

Háromnegyed kilenckor elájultam valakinek az ölében, ma reggel pedig fél8kor egy kakaó után kb. fél 11ig nyomtam a szunyát. Mintha csak újra élném a babakoromat, -akkor volt rám jellemző az ilyesmi.

De nem visszafejlődésről van szó, hanem van egy kis köhögéses -orrfolyásos betegségem, amit egyelőre teával és c vitaminnal próbálunk kikúrálni. A bodza tea nagyon jó az efféle betegségekre, és végül is, még szezonja is van. Popper szerint indiai betegséget indiai gyógyszerrel kell kezelni az európai embernél is, anyukám szerint meg "ilyen betegséget szezondolgokkal kell kezelni"... -nálam.

Két dolog, amiért külön dícséretet kaptam ma:

• Nem ordítottam torkom szakadtából az orrszívásnál. Egy kicsit még én is tartottam a porszívót, ami nagy megkönnyebbülés volt a szüleimnek.
• Olyan hosszan tartózkodtam a bilin, mint eddig még soha, és még eredménye is lett. (na jó, máshova is, de a bilibe is. :)

Többen is megjegyezték, hogy ez a nyár biztosan meghozza majd a várva várt szobatisztaságot számomra.

Gyermeknap alkalmából zsírkrétát kaptam, mert nagyon nagyon szeretek rajzolni, és alkottunk is anyával sokmindent: pillangót, virágot, háromszöget, négyszöget, békát, macit, és ... na kitaláljátok?!
Lerajzoltuk a Motoromat! (Majd nem sokkal később rárajzoltunk engem is, annak rendje módja szerint.)


Az este hátralévő részében mondókáztunk, énekeltünk, majd megnéztük a Babe-et vagy mit, azt a kismalacos mese-filmet, amit majdnem végignéztem, és sorra megneveztem az állatokat. Szinte minden állat nevét mondom már.

Ma hallgat a harsona

Babits Mihály: A lélek ünnepe

Ólom-idő! Vajjon egy hétre mától
pünköst is így lesz? Harsány, régi ünnep!
Akkor csupa tüzes nyelv volt a Sátor,
gyujtó, beszédes lángolás a mennyek.

Ma hallgat a harsona, csak a dob szól,
az eső dobja, s mint alélós hinta,
melyen a Szellem szédelegve hopszol,
kél az új tavasz, lendül a bab-inda.

Próbálkozik a nagy harang a ködben,
melyet kásásan kavar a madár.
És minden ébred, csak a nap, a nap nem...
Orfeusz hátranéz, s meredten áll.

Nyujtóznak barlangjukban a vadak,
de a báj-síp szavát hiába lesnéd.
A pünkösti királynők hervatag
trónját restellik már a tisztes Eszmék.

S a rigó csúfol, s a kakuk hebeg,
és úgy fakad ki a pünkösti rózsa,
tövis nélkül, mint oktalan sebek,
vagy fájdalom, mely bosszút állni tompa.

Szavazz!

Úgy mentem el, így jöttem haza.

A bölcsiben valamiért úgy ítélték meg, hogy ebben a gyöngyörű kék pulóverben -amiről csak annyit tudunk, hogy valaha egy napocska jelű gyerkőc volt a gazdája- jobban érzem majd magam.

kép

már csak fotózni kellene megtanulni ;)
(vagy nem azon gondolkodni, hogy jajj, mindjárt lemerül a gép-gyorsan állj meg :)

Készítünk majd

Készítünk majd egy nagy-nagy összefoglalót a szülinapomról, elvégre ez egy olyan dolog, amit az ember felnőve is szívesen olvas vissza, és már a bölcsiben is volt előzménye, mert épp akkor tartották a gyereknapot.

Tegnap Sára elvitt egy zeneoviba, ahol az anyukája kiscsoportosoknak tartott foglalkozást. Nagyon élveztem. Néha csak ültem Sára ölében és figyeltem, néha pedig én is csináltam a többiekkel a feladatokat. Ki kellett választani, hogy melyik állat a kedvencünk, és utánozni kellett, -na ezt például én is simán csináltam a többiekkel.
Na meg mondókáztunk és énekeltünk, tapsoltunk ütemre. Sára anyukája nagyon megdicsért, hogy így kibírtam a nagyok foglalkozását :)


ui: Ma reggel megint tettem egy amolyan Johannás lépést a szobatisztaság felé. (tudjátok: a wc elé...) .
És apát úgy ébresztettem, hogy "Apaa, káávééé".
Találtunk róla egy jó képet:

Két éves lettem!

Nagyon köszönöm Mindenkinek, aki velem ünnepelt; és persze azoknak, akik gondoltak rám!

Szejeje

Szejeje! :)

Beszélek.

Egyfolytában, megállíthatatlanul. És hajtogatom, hogy "jó".

Naponta több új szót is sikerül elsajátítanom. Eddig mindenhol a ninót hajtogattam, mivel azt elég sokszor is hallom és könnyű kimondani. Szombaton viszont Kornélékkal töltöttem a délutánt, és sétáltunk a Duna parton, ahol megtanultam mondani, hogy Hajó. Na azóta, felváltva mondogatom, hogy jó-jó és hogy hajó. Anya gyorsan elő is kotort nekem egy hajót, és most azzal játszottam a kádban, hogy még alig akartam kiszállni. A Dunát is nevén nevezem egy pár napja, úgyhogy ma elmondtam a "megy a hajó a dunán" című mondóka ezen sorát :) Nagyon büszke voltam magamra.
Tegnap itt volt anyának egy barátnője, neki meg folyton kiabáltam a kádból, hogy nénii!
Egyébként már mondom azt is, hogy asztal, huh, meg sok mindent, inkább nem sorolom. Megtanultam sok nevet is, legalább 3 kutyát is meg tudok már szólítani :) Egyre bonyolultabb mondatokat mondok, most már nem csak annyit, hogy apa, deje, hanem, hogy apa, deje Ide!
Ma egyszer még azt is mondtam, hogy kérek.
Reggel prófuszkodtam is egy kicsit. Apa nem adta oda a hajót, ezért bementem anyához az irodába, megálltam a szoba közepén, és teli torokból üvöltöttem perceken át vigyázállásban. Közben néha kikacsintottam, hogy na, sír-e már az anyukám is? Vagy sajnál-e legalább? De nem sírt, hanem nevetett. Néha olyan izé.
Aztán apával elmentünk a rancsra, ahol elég jól kicsináltam őt. Úgyhogy anya mindkettőnknek igen nagyon hiányzott., még ha csak pár órára mentünk is el. Jól megöleltem, mikor hazaértünk.
Este aztán pizzát sütöttünk, ami már közeledik a donpepéshez! Sajt volt a szélében :)

Közelebb a bilihez

Tegnap reggel rá(meg)éreztem a dolgokra Lakaptam a pelust, és a wchez siettem. A feljutással gondjaim voltak, de igyekeztem a lehető legközelebb dobni azt a bizonyos sárgát :)
A barnával már nagyobb gondok voltak, és azt a fürdőszobaszőnyegre sikerült elintéznem.

Este aztán felfedeztem egy kiutat a kádból. A szélére álltam, ráereszkedtem a szennyestartóra, és uzsgyi :)
Anya a nagy tésztagyúrás közepette csak annyit látott, hogy ott szaladgálok pucéron. Azt se tudta, sírjon vagy nevessen. Biztos, hogy ma is gyakorolni fogom.

Egyébként Szülinapom lesz jövőhéten. A fentiek után biztos mindenki szívesen jön :)

Anya üzenteti, hogy fogyókúrázók messziről kerüljék el a rendezvényt. ?:

Fürdőzés

Vasárnap nagy fába vágtuk a fejszénket! És nem, nem a hortobágyi palacsintára gondolok, mert azzal anya elég jól elboldogult, ahhoz képest, milyen sokáig tart és baabraaa...

Inkább arra gondolok, hogy délben megcsörrent a telefon, és Kristóf azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy menjünk a Palatinusra. Anya erre csípőből azt mondta, hogy az ötlet önmagában jó, de velünk csak a gond van! ? !
Végül aztán elmentünk, Kristóf mondta, szívesen felvállalja, édes teher vagyunk mi neki, és bizony úgy is lett, mert a végén rohangált ő is eleget utánam, -de ne szaladjunk ennyire előre.
Úgy lett, hogy apa vitt el bennünket, ebben némileg segítségünkre volt a finom ebéd, mert állítólag a férfi ember jól tartva kezesbárány.
Mikor megállt -természetesen- a tilos helyen, hogy kiszálljunk az autóból, dudálást hallottunk, és észrevettük, hogy egy busz van mögöttünk egy igen mérges buszsofőrrel. így kicsit kitört a pánik, de azért a nagy integetések és dudálások közepette hamar és élve hagytuk el a járművet. (Mint látjátok.) Besétáltunk a strandhoz, de én még akkor nem fogtam fel, hová is megyünk, és élménynek már megtette maga a szigeti séta is. Valami apró fehér szmötyi száll a levegőben arrafelé, utoljára akkor láttam ilyesmit, mikor hullt a hó. (Azzal a különbséggel, hogy a hó elolvad az ember orrában )
Igy inkább fejünket lógatva botorkáltunk be a strandra, ahol az anyukám számára megdöbbentő árú belépőjegy megváltása után a kabinokon túl megláttam: a lényeget.
Végre felkaptuk az úszópelust, és irány a víz! A medence mélyült, ami egy nagyon vicces és egyben izgalmas dolog volt. Tudtam, hogy nem eshet bántódásom, mert anya fogott erősen, úgyhogy vigyorogva, de azért lélegzetvisszafolytva mentem előre. Néha víz alá kerültem, de hála az előképzettségemnek (baba koromban már egész jól úsztam), nem viselt meg egyáltalán, sőt, mindenen hangosan nevettem! Igazán klassz hely a strand.
Na de ami a feszültséget okozta köztem és anya (Kristóf és Niki) között. Volt egy lábmosónak nevezett "medence" a medencék előtt. Ebben igen hideg víz volt, hogy még felvisítottunk. De nekem mégis ez tetszett a legjobban. Mindig visszaszaladtam. Ebben előnyt élvezek, írtó gyorsan tudom szedni a lábaimat. Nagyon fontos testrész a láb! Talán ezért is mondom könnyen, hogy "lába". Folyton beleszaladtam a lábmosóba, anyáék meg könyörögtek a széléről, hogy jöjjek ki mert megfázom benne. Ott könyörögtek, mert igen nehezen léptek bele újra és újra, mégis megtették, fejenként vagy tizenötször, míg újra és újra kihúztak belőle.
A másik újításom a zuhany volt. Valaki nyitva hagyta, és mikor kijöttünk a vízből, én aláálltam. Néha jöttek izmos bácsik, és arrébb pöcköltek a víz alól. Csakhogy úgy ítéltem meg, hogy én még odaférek. Ha nagyon izmos volt a bácsi, és mégsem fértem én is a víz alá, hát hagytam, hogy a vállukról csapódjon rám a víz. Ezen mindenki nevetett. :)
Kaptam egy sültkrumplit, mégis csak strandról van szó, de bizony inkább anya lángosára vágytam inkább.
Hazafelé totál kómába estem a villamoson. Anya úgy fogalmazott: 360 fokba csuklott a fejem össze-vissza, aztán mint egy hős, izzadtan és nyögve még álmomban hazacipelt a villamostól két karján. (Plusz hátizsák és a kosaram ugye.) Szinte látta magát maga előtt, mintha csak Arnoldot vagy Stevent látná, amint kilép a megmentett főhősnővel a lángoló romok közül. Egy élmény volt mindkettőnknek.

Más.

Ma voltam bölcsiben, és Rózsa néni megdícsért, hogy egyáltalán nem látszik rajtam, hogy egy hétig távol voltam. Nagyon jó kis alkalmazkodó képességel áldott meg a sors.
És ma a T betűs szavakat tanultam meg: tészta, tojás ééééésss Teki.
Este olyan kellemes idő volt, hogy sétáltunk egy jót a kutyával, megtanultam én is irányítani, már tudom mondani neki, hogy deje ide, és a kutyadícséret hangsúlyát. Meg egyébként mindenre azt mondom, hogy jó-jó. Ez nagyon tetszik a szüleimnek. Jobban, mintha azt mondanám, hogy nem-nem, ahogy ennek előtte tettem. (NA nem mintha lenne különbség a nem-nem és a jó-jó kifejezéseim között, de pszichikai hatását tekintve mégiscsak pozitívabb.)

Hazaérkeztem

Újra Budapesten vagyok! Sok élménnyel gazdagodtam, jó volt kicsit elszakadni, bár hazajönni is jó volt :)

Kijelenthető, hogy Bibi smarnival várt bennünket :) Mikor apáék mondták, hogy beugrunk Kokóékhoz, jóelőre Bibizni kezdtem az autóban, mert már nagyon hiányzott.
Labdáztam egy kicsit a kutyusokkal, aztán itthon megcsodáltam, micsoda változások álltak be a hálóban-nappaliban. Körbe-körbe rohangáltam a lakásban, mindent leellenőriztem, de valami nem stimmelt. Úgyhogy Gyorsan szétdobáltam a cuccaimat még fürdés előtt, jelezvén:
újra én vagyok a főnök.
A szüleim csak a fülüket vakargatták.
No jó, volt ennek előzménye is.
Az autóban nem sikerült elaludnom, mert Mamánál a gyümölcsleves és a két adag sztrapacska után jó nagyot aludtam. És mivel az autóban nem voltam álmos, inkább próbáltam lekötni apáékat hol énekléssel, hol kiabálással, hol kényeskedéssel. Anya le is szidott egyszer, hogy 3 hónapos korom óta egyedül utazom hátul, nehogy már most kelljen hátra ülni hozzám :I Pedig, szerintem jól mulatnánk, de ő apával szeretne ülni :( Hosszan ecsetelte, hogyan kellene viselkednem, és egyszer még a teljes nevemet is kimondta... Brrrrrr...
Nem vettem túl komolyan, amit talán ő is észrevett. Csak néztem meredten a szemébe összeszorított ajkakkal, ő meg valami olyasmit emlegetett, hogy "áthatolhatatlan tekintet " és hogy két évesen hülyének nézem :(

Nem is értem, mit beszél.

Hurrá, nyaralunk?

A május sok változást hozott az életembe. Nemrég a közelünkbe költöztek Kornélék, úgyhogy sokat látom őket, és végre közelebb engedtem magamhoz egy nagy párnacsata után "a Jojót." Aznap, a párnacsata napján még a Városligetbe is elmentünk, sétáltunk egy nagyot a kutyákkal. Nagyon tetszett, ahogy visszahozták a botot, labdát, úgyhogy én is lelkesen próbáltam dobálni nekik. (Azt hittem, csak az emberek hozzák vissza azt, amit eldobsz nekik. )

A másik említésre méltó dolog, hogy néhány napot Mamáéknál töltöttem, távol a szüleimtől. Most már anya is itt van velem, de megállapítható, hogy jól viseltem, és üzenem mindenkinek, hogy egyáltalán nem látszik rajtam a külön töltött idő. Mamán sem látszik az együtt töltött idő.

Szókincsező

A szókincsem rohamosan fejlődik az utóbbi hetekben, így közel a "kettőhöz".
A legszebben az anya-apát mondom, a nem-et és a nénit. Rájöttem, hogy ha az utcán kedvesen mosolygok egy nénire, és mondom, hogy néni, akkor olvadozni kezdenek, és persze foglalkozni velem.
Ezen kívül még Ídi (Ildi), Bibi (Vivi) és Jojó (Kokó) nevét mondom. Vivien erre azt mondta, hogy kicsit elcsúsztam az abc-ben. :D
Néhány bölcsis társam "Leja" és Lili, és ÁMÁ (Ádám), -így csupa nagybetűvel (pirul). És természetesen gond nélkül megy a Mama és a Dédi. Ma találkoztam egy távoli unokatestvéremmel, ő Dadi (Dani.)
"Mutogatónévmásaim" az Ide, Oda, Aja (arra). Ha két d-vel mondom, hogy idde, vagy odda, akkor az itt van-t és ott van-t jelent.
A Tatajó a takarómat jelenti. Ha kényesen mondom, és nálam van a takaróm, akkor kakaót kérek, bár néha meg gond nélkül kimondom mindkét szót. Azt, hogy kérem, semmi pénzért nem mondanám, szökőévente egyszer talán, időspórolás céljából. Néha nincs időm a felnőttek nevelésére.
Az állatokat a nevük első három-négy betűjével, vagy a hangjukkal jelölöm, pl. vau-vau, bár az ma egyszer vau-tya lett., és maradt a háp-háp és a bú. A ló? -na azt végigmondom :) Érdekes módon a hangya is egyszerű nekem. A bárány bájá, az elefánt eje, az egér az kise.(-gér).
Megkülönböztetek ótó-t és ninót, és ma megtanultam a traktort és dudálni is tudok, hogy tütű.
Testrészek közül csak a lába. De ezt így szigorúan e/3-ban.
A csörög a telefon mondatom így hangzik: teje, és szedem a lábam az adott telefon tulajdonosához, hogy odacibáljam a készülékéhez. Egyébként néhány szót mondok a telefonba, ha beszélek mamával; vagy ha távol van, apával. Nem csak kuksolok és pislogok, hogy na akkor most itt hangokat hallok, de mi van?
Életem első mondata pedig úgy két hete hangzott el, egy vasárnap délben, így szólt:
Apa, deje hamm!

Anno Húsvét :)

Szombat.

Szóval az úgy volt, hogy egyszer régen, Húsvét előtt, egy szombati napon Surányba mentünk Zsuzsóékhoz látogatóba. Sétáltunk és sütögettünk, jól éreztük magunkat. Estefelé megérkezett Bendike is, és aztán vele sétáltunk és sütögettünk tovább :)
Vasárnap.
Anya még régen megígérte, hogy elvisz valahová, ahol láthatok igazi tehenet, mert nagyon tetszenek nekem :) Ezt megosztotta apával is, aki ködös emlékeiben kutakodva ráeszmélt, hogy valahol a 17. kerületben... mintha... látott volna egyet.
Vasárnap útban Juditék felé elmentünk arra, és némi izgalommal odasétáltunk a legelésző tehenekhez. Egy két deszkából álló rossz karámmal voltak elválasztva az úttól. Míg ott nézelődtünk, egy néni odajött hozzánk, és mesélni kezdte, hogy "tegnap" született egy borjú, és szívesen megmutatja. Kinyitott egy kaput, azzal bementünk egy nagy, igazi vidéki udvarra, ahol szabadon mászkáltak a tyúkok és a kacsák az itatók és szalmakazalok között. Először csak tátottuk a szánkat, de hamar akklimatizálódtam, és amíg a néni felébresztette a bocit, kergetőzni kezdtem a többi állattal.
Aztán odamentünk a bocihoz, (40 kg volt a boci, 5 kgval kevesebb mint a saját anyukám:), megsimogattam és szopizta az ujjamat, majd vele is szaladgálni kezdtünk. Elképzelitek, ahogy szalmaboglyákon át a tűző napsütésben rohangálunk a bocival egymás után? Nagyon jól éreztem magam! Cseppet sem féltem, nagyon nagy békében vagyok az állatokkal.
Aztán odamentünk a nagy "bocikhoz" is, és közülük is megsimogattam egyet. Nagyon izgi volt! Utána a néni adott igazi házi sajtot, ami aznap lett kész és ittam a friss tejből is, -bár az nem ízlett annyira. Én ahhoz a dobozoshoz szoktam, na.
Nagyon furcsa volt Budapesten átélni ilyesmit, mintha másik világban lettünk volna.
Utána megebédeltünk Juditéknál, bár én inkább a játékok széthordásával voltam elfoglalva, de ez a művelet csak hozzátett a napomhoz :)
Másnap meglepetésünkre locsolóink is voltak, Peti, Gábor és Gergely, akiknek idén elmulasztottunk festett tojást adni, de jövőre jobban összeszedjük magunkat.