forgolódom, vagy felülök

2007. október 31., szerda

Mostanában alkalmam nyílik egyre inkább más szemszögből szemlélni a világot. Napont többször megfordulok, és úgy nézelődöm. Mondjuk eléggé nehezemre esik., néha le kell tennem a fejem, hogy pihenjek egyet. Ma egy kicsit újra hason aludtam. Mióta bejött a képbe ez a fejemelős dolog, ez nagyon nehezemre esett. Akárhányszor letettem a fejem, valami elképesztő erős kényszert éreztem, hogy felemeljem. így nem is tudom, mi a nagyobb újság, hogy hason vagyok, és felemelem a fejem, vagy hogy hason is le tudom tenni.
Aztán még az történt, hogy ültem anya ölében, egyszercsak felkaptam a lábaimat, meglendítettem, és azzal a lendülettel előredőntöttem a törzsem. Először a fejem emeltem fel, majd szépen kiegyenesítettem magam. Nagyon fura, jó érzésem lett, de anya is egyből hívta apát, hogy ülök. Azt mondta, "ülő pozícióba hoztam magam". Nem nagyon értem, hogy ez mit jelent, de én is büszke voltam magamra. A lényeg, hogy a lábaim remekül beférnek a számba!
Szombaton kirándultunk Győrbe. Apa elvitte anyát vacsorázni, -valami vad étterembe. Ott egy kicsit megéheztem én is, így keresnünk kellett valami boltot, mert anya elfelejtett kaját hozni nekem. A Tesco nincs nyitva, de egy Rossmannt találtunk, - így hogy én is valami vadat egyek, vettünk Vadkörtét! ...-ááá, ez csak vicc volt, én sima almát, barackot ettem, mert állítólag azt nem muszáj melegíteni. Az étteremben kértünk kiskanalat, így tök jól laktam. Anyáék remélték, hogy elalszom, de keresztbe tettem e tervüknek.
Még az a nagy újság, hogy a lakás már elég szépen alakul, nem sokára átköltözünk :) Megvannak a csempék,- (végülis ki tudtuk fizetni, bár volt némi gond a kártyákkal:), van mosdószekrény, csempe, munkalap, ilyesmi.
Tegnap voltunk úszni, nem volt túl jó az idő, így minden baba hamar elálmosodott. Mi sem voltunk sokáig, ami azt jelenti, hogy el is késtünk, meg viszonylag hamar el is jöttünk. Anya aggódik, hogy kissé megfáztam. Szerintem nem vészes.
No búcsúzom, megyek aludni!
jó éjt mindenkinek

edd meg te

2007. október 21., vasárnap


csajok csíkosban





vidd már innen

kifli

Ma semmi különös nem történt. Kristóf itt volt, de koradélután hazament, így anyával ketten maradtunk. Sétáltunk egyet a Westendben, ugyanis gyümölcsdús táplálkozásomnak köszönhetően, jópár székletem akad egy nap, -szóval pelenkát kellett vennünk. Este anya kiflit sütött. Nagyon hamar elkészítette, de kemény lett az alja, így hosszan rágcsálta, mire megevett egyet-egyet (-egyet). Nagyon vicces volt. Később fürödtem, és telipocakkal játszottam még elalvás előtt az ágyikómban. Átjött a Zsuzsó, kötött nekem sapkát, sálat, zoknit,- az egyik nagy, a másik kicsi, szóval holnap visszahozza. És tegnap adott pár újságot is nekünk, hogy kiválasszuk, mit kössön meg, ha ideje engedi. Vannak benne ruhák, babák, játékok. Ezen felbuzdulva anya elmondta, egész nap az járt a fejében, hogy varr egy babát, hogy az első babám ilyen handmade by my mum legyen. De nem mert nekifogni. Amúgy kaptam még két kis hosszúujjú kombidresszt is, ami elől pattentos, így nem kell áthúzni a fejemen, ilyen csak nagyon ritkán van. Uuutálom, ha a fejemen húznak át valamit. Kaptam még két harisnyát, mert annyi aranyos szoknyám van, -az egyikre az volt írva, hogy 68-74, de amolyan elszámolt számozással, vagy holland gyerekek lehettek a méretmodellek, mert szerintem az egy éves koromban is alig lesz jó rám. NO mindegy.
a nap jó híre: APA FOGOTT KECSEGÉT!
és képek:


torna


szintén

sütőTökök

A héten elkezdtünk zöldségeket is enni. A szüleim sós vízben főtt krumplival kínáltak. Egyenes úton küldtem őket melegebb éghajlatra. Nagyon szeretem őket, de néha nagyon kiborítanak. Mi a bajuk a tápszerrel? Finom, meleg, gyors, és laktató. Nekem bőven elég lenne. Erre jönnek itt a krumplival. Másnap reggel körte volt. Nem tudom, miért nem maradunk a baracknál?! Elfogadtam a barackot, -gondoltam magamban, nem kéne olyan szigorúnak lenni velük. Erre jönnek a körtével! Ok, megettem a körtét, annyira nem volt vészes. Anya is mondta, milyen nehéz volt összecsumpizni. Erre délben mit hoz anyám?! Összekeveri a körtét a krumplival! Na, ezt a Zsuzsó se hagyta szó nélkül. Megeszem a körtét, akkor megeszem a krumpliskörtét is? Egy fenét. Ok. Kaptam tápszert. Erre másnap jönnek nekem a krumplis sütőtökkel. Kell a francnak a krumpli!!! Aztán anya hozott valami lónyálat inni. Azt mondta, baracknektár babáknak, drága volt. Kit érdekel, ha rossz az íze?! Ok, ezen is túl voltunk, megint kaptam tápszert. Erre másnap, kaptam egy újabb narancssárga pacsulit, ennek a neve Alma-sütőtök, C vitaminnal. Mintha nem lenne elég c vitaminom. Meg úgy a babáknak általában. No, ez legalább ehető volt. így most a reggelim tejcsi, délelőtt barack. Délben sütőtök. Délután tápszer. Este tök és tej vagy tápszer. Ha ezt egyszer visszaolvassuk, szerintem piruló arccal fogjuk tenni... Szerintem anyával együtt, álmodva várjuk, hogy az asztalra elém tett vajaskenyérről csak a párizsit egyem le!

megfordultam

2007. október 17., szerda

este kilenc körül aludtam el, és anya meglepődve arra ébredt, hogy nem rám ébredt... apa ébresztette, (hisz még takarítania kellett a védőnői látogatásra). Én még kilenckor is aludtam, hogy apa már nagyon aggódott, miért alszom ilyen sokáig. Ezt hallottam fél füllel:
Apa: -Te, a Johanna nem kelt fel reggel?
Anya: (még félig aludva) -Tényleg. Neem. Ne is keltsd fel, maradj csendbe.
-De hogy hogy nem kellt fel?
-Tegnap elfáradt.
-Ja, hogy lemerült a víz alá?
-Igen.
-Johannaaa. -suttogja apa, és megsimogat.
-Ne keltsd már fel.
-De nincs valami baja?
-Nézd meg, nem lázas-e.
-Nem.
-Hát akkor hagyjad aludni. (és ezzel anya át is fordult a másik oldalára...)
-Hozok kávét. (kimegy, behozza, -de úgy klappog a papucsa, majd fennhangon:
-Itt a kávéd, ébresztő... jajj, hát felébredtél?? Szia Szépségeeeem....

Na, ezután egy óra alatt kitakarították a lakást, de védőnéni persze csak három óra múlva jött. Meg volt velem elégedve, nézegetett, de inkább apával politizált, és a köz dolgairól beszélgetett. Egyébként elmondta anyának, hogy most már krumplit is adhat nekem., és pár nap után kezdje el színezni, sö betüsökkel, mint sárgarépa, sóska, spenót, sütőtök...
Ma már kaptam krumplit, anya nyomkodta össze, meg vízzel kikeverte nekem, de nagyon szr volt... Én utálom az ilyesmit! A barackot szeretem és a banánt, meg a szőlőt.
Történt egy kis baleset ma. Ahogy az oldalamon kalimpáltam, elvesztettem az egyensúlyomat. Átfordultam. Fura volt, megijedtem. Rögtön sírni kezdtem. Anya meg könyvelt, apa meg telefonált. A lábaim beakadtak a kiságy rácsai közé, illetve: ki; így ha tudnék se lehetett volna visszafordulni a hátamra. Hogy nem jöttek, egyre hangosabban sírtam. Erre anya bejött, és megvígasztalt. De addigra már nagyon felhúztam magam.
Délután sétálni voltunk anyával, mentünk jó régi villamossal is. Visszafelé anya nem ült le, és valahol középen sikerült megállnia, ezért egyszer az elején kínálták hellyel, mondta, nem ül le, köszöni. Aztán a végéről szóltak, mondta, köszöni, de nem ül le. Egyszer megáll mellettünk egy néni, és fennhangon rá szól az előttünk ülő kb. negyedik-ötödikes gyerekre, aki látszólag semmit nem tudott a külvilágról, annyira belemerült vmi Harry Potter féle könyvbe: -Fiatalember!!
Ekkor már anya tudta, jobb lett volna, ha előre leül. De végül is, sikerült leállítani a lelkes nénit, de a srác azért leszállt. Abban nem vagyunk biztosak, hogy tényleg ott lakott.
Este Kornél meg anya elmentek csempét méregetni egy áruházba.
Apa nem ment, egyébként is furcsa mostanában, egyfolytában valami Huszadikát emleget...
Este azért ő etetett meg, és a jóéjtpuszit is tőle kaptam, -na jó, később anyától is.

pár kép

2007. október 16., kedd





pillanatok anyával...
Posted by Picasa

merülés

megint voltunk úszni! egyre jobban érzem magam, azt hiszem, kezdek feloldódni, már nem feszítem úgy hátra a kezem, rájöttem, hogy a labdákat hajkurászni lehet a vizen, ezért körbe körbe mentünk a medencében! a másik, ami újdonság volt, a merülés.
anya kiültetett a medence szélén levő korlátra, azt mondta: nagy levegőt, merülünk, hoppáááá!- és azzal már benn is voltam, siklottam a vízben. de szinte abban a pillanatban már éreztem is anya vállát, így nem volt vészes a dolog., -sőt, mondhatni egész jól bírtam. szülőterápiának is zseniális, mert tegnap aggódva szeretgettek, (amikor még csak lelkiekben készítettek a merülésre), ma meg máár büszkéén!
este megint csempét kajtattunk, de végre meg van anyának a gyönyörűséges munkalapja, -a konyhába, apa pedig lestipistopizott magának egy még szebb fürdőszobaszekrényt.
húzok mert holnap jön a védőnéni. imádjuk, szóval nem gond, de kéne addig aludni;)
ps. apa két napja nem cigizik! olvadozunk! Ő a mi Hősünk!

még mindig képek

2007. október 14., vasárnap






képesdi


laza vagyok









Posted by Picasa



az enyém.


Posted by Picasa

megszerzem!!!
Posted by Picasa

sok minden történt!

2007. október 13., szombat

-nyaralni voltunk mamáéknál! nagyon jó volt, mama körberajongott ezerrel! etetett banánnal, az almára üvöltöttem, itatott felnőtt teával... a többit nem mondom el, mert anya kiakad:D
- már kétszer voltunk úszni! -ezt is élveztem. rövid bemelegítő masszírozással kezdődik, zuhanyzunk, aztán irány a víz. egyes gyerekek pacsálnak kézzel lábbal. én egyelőre megfigyelek, felmérem a terepet. a karomat, vállamat, -biztos ami biztos alapon erősen hátrahúzom, a mellkasom előrenyomom. anya azt mondja, angyalgyerek vagyok. meg hogy biztosan repülni szeretnék...
-voltunk ringatón! fú, nagyon feldobódtam. mondókáztunk, énekeltünk, -volt körülöttünk vagy 20 gyerek. persze én voltam a legfiatalabb. azóta anya feszt énekel, mondókázik. -nem tudjátok, hogy lehet leállítani?! villamossal jöttünk haza, azt már annyira nem élveztem. inkább elaludtam. tömeg volt.
-Megeszem a barackot! már nem üvöltök, ha ezt kell ennem, sőt. de a kajszibarackot szeretem. kis melegvizzel egy icipicit felhigítva, mert úgy jobban folyik ;) a szőlőt is nagyon nagyon szeretem.
-megfogom a cumisüveget. ami azt illeti, már elég szépen tartom.
-olyan hangosan, és összefüggően tudok visítani! apáék nagyon büszkék rám!
-nagyon élvezem a fotelos fürdést. anya is, mert így berak a kádba, aztán kezd el rohangálni, törölközőért, d-vitaminért, kiskanálért, pizsamáért, hálózsákért... -persze ezerrel fülel, nehogy leforduljak, vagy valami. úgy aggódik. de azért csinálja.
-nem szeretek úgy aludni, ahogy letesznek. elfordulok, majd fejjel lefelé helyezkedem, de leginkább keresztben kötök ki az ágyban, mert úgy fel tudom pakolni a lábaimat a kiságy rácsaira. lassan venniük kéne már egy nagyobb ágyat.
-apa megint horgászik. ez egy óriási titok, de vett egy harisnyát, mert fázott. :) azt mondta, csíkos is volt, de neki a fekete tetszett, így vett egy 4es jó vastag fekete harisnyát:) úristen..
-ma pl. történt, hogy már anyámmal aludtam az ágyban, és egyre jobban elforgolódtam. először keresztbe, majd fejjel lefelé. de ahogy forgolódtam, úgy szorultam is le a szivacsról, és hát végül teljesen a földön kötöttem ki. ott is jól éreztem magam. anyát kb 20 sikítással sikerült felébresztenem. először lelkiismeret-furdalása volt, mert miután betakargatott,-már az ágyon, nekiláttam bőszen cumizni, és olyan békésen elnézegettem, hogy nem volt időm rá mosolyogni, na. szóval azt hitte, hogy haragszom rá, vagy valami.
-súlyom: kb 6370 g.
-képek másik gépen vannak.

ui.: láttátok már azt a reklámot, amikor a néni még álmodva issza a reggeli kávéját, és kómásan elindul a "furcsa" zajok irányába, benéz a nappaliba, de akkorra már a két gyereke kifestette szép tiritarkára a csúnya fehér bútorokat valami jó kis olajos festékkel? olyan édes pofit vág... egyből felébred;) az én anyukám is ilyen lesz?
:)