Léptek

Bár lépteim zaja még nem ver fel senkit, de azért maguk, a lépteim már léteznek :D
Szóval. A napokban, hetekben már többször előfordult velem, hogy megálltam. Mindig azért, mert elfeledkeztem magamról, aztán, mikor észrevettem, hogy valójában én Állok, egy széles, büszke vigyor kíséretében gyorsan leültem.
Tegnap is történt egy ilyen Megállás, de nem akartam leülni, és mikor anya meglátta, hogy tudatosan ácsorgok, gyorsan hátrébb lépett előlem, én pedig ügyesen utána lépkedtem. Este még apának is bemutattuk az új tudásomat, olyan büszkék voltak rám!
Ma is gyakoroltunk, de ma már csak akkor voltam hajlandó lépkedni, ha volt valami érdekes játék a kezükben.
Anya meg is jegyezte, hogy hozzá nem is megyek oda, csak egy rózsaszín műanyagdoboztetőhöz?! Dehát, kérdem én, az a rózsaszín műanyagtető mikor zavart el engem a konyhaszekrénytől, mikor épp kipakolni készültem a tányérokat?!
Egyébként a nyári szünetet olvasással igyekszem tölteni, minden érdekel, amit lapozgatni lehet, újság, prospektus, könyvek... Van egy olaszországról szóló vékony turista könyv, azt szeretem a legjobban. Minden nap megrágcsálom, lapozgatom.
Ha éppen nem olvasok, akkor ki-, be-, le- vagy felpakolok tárgyakat tárgyakra, a cumimat rendszeresen berakom a zoknisfiókomba, a cumisüveget bedobom a könyvek közé, ill. ezt a kettőt reggel be szoktam vágni az ágyam mellett lévő spongya-bobos bádogkukámba, mert irtó klassz hangja van. És ha ezekkel betalálok, akkor a takarómat is utánuk küldöm,- bár az nem szól. A zoknikat lehúzom, mert szorítanak, és bedugdosom őket az ágy és a fal közé. Van, amikor csak az egyik párját dugom a falhoz, a másikat simán kidobom. Aztán ha véletlenül ott marad, akkor kicsit megrágcsálom, és elteszem valami biztos helyre.
Lehet, hogy ezzel összefüggésben van az, hogy napok óta csak 4 pár zoknit hordok felváltva?...

Megharaptam a szelet

Este elmentünk vásárolni apáékkal, és a mellettünk lévő kis utcában igen erős szél fújt, -tán még nem is éreztem ilyet. Nagyon tetszett! Vigyorogtam, és próbáltam bekapni, vagy beleharapni, de nem tudtam.
Anya rá is kezdett a fújja szél a fákat mondókájára, úgyhogy az esti fürdés közben már nem a sós pereceset hallgathatta a család, és a hááz.

Mondóka

"Gyerekek, gyerekek,

Szeretik a perecet,
Sóóósat, sóóóósat,
Jóó ropogóóóóóóóóóóóóóósat,
Aki vesz, annak lesz,
Aki nem vesz, éhes lessssssz!!!!! "

Már egy hete nem megy ki a fejemből és csak hajtom és hajtom és hajtom! Igaz, én még csak az első sort tudom az eredetihez hasonlóan mondani, a többi meg ahogy esik, úgy puffan, de a hangsúly ugyanaz, mint ahogy hallottam. Valahogy így:
" Dejeje, dejeje,

Wawawawawawa wa :D (-háát igen, imádom a kutyákat, úgyhogy az ugatásimitálást is felhasználom...)
Waaa va, waaa ba,
wawawawawawawbabawawa wa,
wawa wa, wa wa wa,
wawawa babababababa wawawawa wa!!!! "
Szerintem ez így sokkal jobban hangzik!

Reggeli baleset

Az úgy volt, hogy anya nagyon ügyes volt vasárnap. Bár későn feküdt, korán kelt, szépen rendbetette magát, amíg aludtam, aztán nekilátott, hogy kitakarítsa a lakást. Mert ugye takarítani lehet tőlem, mikor ébren vagyok, de a hosszú fürdőzés az kivitelezhetetlen szerinte. Szépen haladt helyiségről helyiségre. Amikor elért a fürdőig, én felébredtem. Kiáltozni kezdtem, hogy ugyan, "hagyja a dagadt ruhát másra",- és jöjjön be inkább a reggeli hülyéskedésre, tegyen tisztába, és adjon reggelit.
Hiába kiáltoztam, a fejébe vette, hogy a fürdőszobát még befejezi, már úgy sem volt sok hátra. Be is fejezte, mindent lemosott, lefertőtlenített, letörölgetett, szépen felmosott, kitisztította a fürdőszobaszőnyeget, és már jött is értem.

Csakhát én időközben igen bekakáltam, a popsitörlő pedig elfogyott. Mikor anya konstatálta a helyzetet, rájött, hogy itt már csak a zuhanyzás szolgálhat kellő segítséggel probléma kezelésre. A szívét hasogatta a fájdalom, hogy a frissen mosott kád most minek lesz kitéve, dehát... A zoknija pedig totál vizes lett a szintén frissen mosott fürdőszobakőtől. Gyorsan levette, és mezítláb próbált engem a kádba beállítani, de úgy, hogy semmi ne legyen maszatos, és ne is vágódjon el velem, ugyanis mostanában az a mániám, hogy minden kiálló tárgyba megkapaszkodok és csüngök mint egy kismajom.
Sikerült. Beálltam a kádba, és észrevettem, hogy a pelenka és teljes tartalma, -ami számomra még ismeretlen volt- ott maradt a pelenkázón, ami a kádra van fektetve. Hát, nekem sem kellett több! Míg anya egy pillanatra mögém hajolt, hogy megtisztogasson, jól megfogdostam, megnézegettem a barna anyagot. Csakhogy aztán kapaszkodnom kellett tovább, és a csokis lé szépen kezdett folydogálni a vizes kezemről erre-arra. A kóstolást sajnos anyukám az utolsó pillanatban megakadályozta, és akkor már csak nevetni tudott az egészen.
Nos hát, legközelebb legalább majd tudja, hogy az "ellátásom" fontosabb, mint a fürdő rendbetétele...

Tánci- tánci

Történt még néhány dolog, amit tegnap elfelejtettem említeni.
Például, hogy jön az első örlő fogam. Valószínüleg még a napokban kibújik.
A másik említésre méltó, hogy megtanultam "táncolni". Végre nem csak anya rázza a ráznivalót a konyhában főzés közben, hanem már én is tudok vele táncolni! Apróság az egész: jól meg kell kapaszkodni, fenék kitol, és ütemre rogyaszt a térd! (Kutatók nemrégiben igazolták, hogy garantáltan jótékony hatással van az egész család hangulatára.)

Egy éves lettem

Május 22-én 13 órakor egy éves lettem. Mondhatnám, hogy felemelő pillanat volt, és a többi, de az az igazság, hogy igen fáradt voltam, mert egész délelőtt rohangásztunk, úgyhogy semmi nem érdekelt jobban, mint a pihe puha ágyikóm. Ami jó volt, hogy együtt töltöttük az egész napot, és igazából ez volt a legnagyobb ajándék.
Kaptam azért kézzel fogható dolgokat, amiket a felnőttek általában ajándéknak neveznek. Ezeket is együtt vettük meg a fajáték boltból. Nagyon szuper hely, mindent szépen végignézegettünk, aztán választottam én is "játékot", és anyáék is választottak. Jórészt hangszereket vettünk, hogy bővítsük a repertoárt, és a szüleim is látják, hogy aminek hangja van vagy hangot ad, az érdekel legjobban, szóval lassan egy szimfónikus zenekart is vendégül láthatnánk.

A következő napokat mamáéknál töltöttük. Anya úgy gondolta, hogy a magányos napokra szépen jól előre megfőz apának, és miközben a húsokkal babrált, én újra felfedeztem a konyhát. Illetve miszlikekre szedtem. Nem nagyon volt alkalma leállítani, mert egyfolytában maszatos volt a keze ugye. Én pedig ominózusan kipakolgattam a földre a tiszta konyharuhákat, partedliket, majd az edényeket, sajtreszelőt, vágódeszkát, stb., stb. Szegény anya, hiába kérlelt, hogy álljak le. Miután jól kifáradtam a pakolászásban, lefeküdtem, és másnap el is indultunk Rakamazra.
Anya konstatálta, hogy lehet, hogy más gyerekek csak két évesen kezdenek együtt játszani, Marcsi és én nagyon jól el voltunk együtt; általában együtt mentünk mindenfelé, és kooperálva rámoltuk szét a lakást, de mama rafináltabb volt, és összegumizta a szekrényajtókat. Veszekedtem is vele ezért.
Aztán rájöttem, hogy a kutyák milyen jó fejek. Ha megláttam egyet, kedvesen hívogattam, próbáltam ugatva is kommunikálni velük, de jórészt rám sem bagóztak. Én azért rendre mutogattam a kutyák felé, ha valaki felvett. A felnőtteknek valamiért meg kell mutatni az irányt, hogy tudják, hová is induljanak velem, próbálgatom, egész jól működik.
Na meg, anyával is egy magasabb szintre léptünk. Megtanultam mondani, hogy "anya, gyere", erre ő vagy odajön, ahol vagyok, vagy azt mondja, hogy "röögtön", vagy azt, hogy "hová menjek?" -mintha nem tudná, hol vagyok... vagy egyszerűen azt mondja, hogy nem jön... igen, igen, ilyen szívtelen is szokott lenni néha.
Mivel ez általában azért működik, most már másnak is azt hajtogatom, hogy "deje, deje", de mások mindig csak rohannak... tőlem el...
Néha már megállok, mikor elfeledkezem magamról, de ha észbekapok, gyorsan leülök. Aztán történt még, hogy megtanultam felmászni a kanapéra. Amikor sikerül, mindig széles vigyorral nézek körbe, remélve, hogy másoknak is úgy tetszik, mint nekem.