Beindultak a nyári mókák, és a család kollektíve és külön-külön megállapította, hogy kétemberes gyerek vagyok: egy perc elég, hogy köddé váljak.
Apának is volt két szép perce a Buborékban, a tatabányai strandon, amikor a szemébe meredve közöltem, hogy felőlem ő még állhat is egy kicsit a sorban, én mentem... Farkasszemem könyörgő tekintetébe forrott, és hátrálni kezdtem, mire ő heves izzadással és további exoterm folyamatokkal reagált.
Anya pedig elfeküdt a homokozótól két méterre, ahol is egy percre elfordította a fejét. Mire visszanézett, nem volt mit nézni, és akárhogy dörzsölte a szemét, nem akartam előkerülni, mire keresett egy botot, hogy azzal üsse a nyomomat. Mint egy manguszta, előbb feltérdelt és hegyezte a fülét, mancsát erősen a melléhez szorította, majd egy jól kivehető éles, gravitáló szájgörbületet abszolválva kitépte az első szembejövő kezéből a telefont, és felhívta az apukámat, miszerint:
- Elhagytam a gyereket.
Fél óra múlva egy mérges anyuka kitépte a gyerekét az ugrálóvárból, a népes Balaton teljes megrökönyödésére.
További jó megrökönyödést, mi örülünk, hogy megvagyunk...
EGyébként eszméletlen dolgokat csinálok, annak ellenére, hogy egyre antiszociálisabb vagyok, egyfolytában puzzle-zom, és mióta az informatikus elmagyarázta, hogy kell bekapcsolni a számítógépet, hát én bekapcsolom a számítógépet is, bizony, be; megnyitom a böngészőt, bizony, meg; megnyitom a puzzle játékos oldalt, bizony meg; és puzzle-zok egy órán át és találtam más játékokat is, amiket még én magyarázok el anyának, hogy hogy kell játszani.
Bizony, el.
Ez a másik, a duma, duma, duma.
Szóval nagyon, nagyon jól éreztük egymást a Balatonon, és megint csak oda lyukadtunk ki, hogy igenis, akarunk nagymamákat, sok nagymamát akarunk, fáradhatatlan nagymamákat, akik örülnek, hogy egy ilyen cuki gyerekre vigyázhatnak. És anya valami olyasmit motyogott apának, hogy
pótol és nyugdíj és becsszó.
