Részletezzem? Talán már úgyis mennek a forródrótok, meglátások, szemléletmódok fortyognak, ahogy hallom:) Csak azt szeretném, ha a részletek között nem elveszve az a kérdés is elhangzana a Janinak, hogy ÉS Hogy Vagy. Nyilván ez a figyelem lényegi része, összetevője, és remélem, most mindenki meglepődött, hogy kitérek erre a szerintem teljesen kézenfekvő és természetes gondolatra.
Tulajdonképpen az a lényeg, hogy jól vagyunk, hogy ki milyen konzekvenciát von le, egyéni, szubjektív és szabad döntés kérdése.
Nos, ugyanezt a gondolatmenetet követtem a saját életemben is, amikor is én is hasonló kérdéseket tettem fel, és úgy döntöttem, hogy talán most már itt az ideje racionalizálni a helyzetet, mert ez már mindhármunkra (és négyünkre) káros hatással van, és akkor hát fogtam magunkat, és elköltöztünk.
Tulajdonképpen a Judit születésnapjának a napján, pénteken délután kettőkor határoztam el, úgyhogy nagyon jól jött az az "utolsó vacsora" :), és titokban kvázi elbúcsúztam, néha majdnem elbőgtem magam, gondolom ez látszott is, de nem akartam volna elrontani ezzel a hangulatot, hogy ezt bejelentem. Meg nem is kellett, nem volt erre szükség.
Összesen öt lakást néztem meg, és sikerült egy olyan napfényes lakást találni, amivel tarthatom a kitűzött célárt, nagy, tágas, barátságos, szelektív hulladékgyűjtés folyik benne, valamint felújítás, tehát fejlődés, és haladás. Az ablakokból látszik a szabadságszobor, - élet humora- valamint az íróasztalomnál ülve esténként a kivilágított Iparművészeti oldalát látom, ami szintén inspiráló. Közel van a "pöttyös csúszda", Hanka kedvenc játszótere, ami mellett tinisportpálya és kutyafuttató is van, kutyajátékkal, és szerencsére olyan teljesen zárt és egyben lévő kerítéssel, amin nem fér ki a westie sem. Pázsit. Padok. Biztonsági őr (bezáró- és kinyitó bácsi) Az óvoda is közel van, valamint közelebb vagyunk egy picit a villamosmegállóhoz is, a ház alatt éjjelnappali.
A reggeleink napfényben tehát úgy néznek ki- ha felkelünk idejében-, hogy öltözünk, lesétálunk és Hanka játszóterezik egy picit, míg a Molly szaladgál, én pedig élvezem ezt. Aztán a reggelit még megtoldjuk egy útrakész állapotban leöntött joghurttal, és felszállás.
Ezután ovi. Eddig rendezkedtem, így a napi rutin még kialakulóban van, ingázok a két lakás között.
Este aztán ovi után kötelező több órás játszóterezés, beilleszkedés és ismerkedés, majd még egy levezető séta a Mollyval, minimál szaladgálással, fürdés, Aranyhaj, vagy Gru, konzekvensen végigtekerve, mert amúgy túl hosszú neki, meseolvasás és alvás.
Ez így nagyon kellemes.
Szomszédság tekintetében megismerkedtem már egy kulcsát elhagyó egyetemi tanárral, dr Bartha Gáborral, és egy másik bácsival az emeleten, aki örül nekünk, mert fél egyedül. Hát ne féljen, mert mi megvédjük ha addig élünk is :D
Ennyit a fizikai dolgokról. Azok tehát rendben vannak.
Mentálisan.
Apa hiányzik neki, természetesen. Minden este átbeszéljük, hogy mi is történik. Főleg akkor sír, amikor a játszótérről haza kell menni, és ilyenkor azt mondja, hogy "világ legszebb apukája, a legszebb apuka a föld kerekén, a föld világán, nagyon is hiányzol nekem". Tegnap elalvás előtt is beszélgettünk, és úgy fogalmaztam meg neki, hogy "már nem voltunk jófejek egymással az apával" és erre azt válaszolta, hogy "tudom én azt". Tényleg tudja, mert eddig is tájékoztatva volt a nehézségekről. Szóval folyamatosan beszélgetünk vele, békében vagyunk, ha találkozunk, és nem kérdés, hogy hosszútávon ebből nem lesz gond.
Máskülönben nekem sem egyszerű elszámolni azzal, hogy anyaként kiszakítom a Csumpit a jól megszokott környezetéből, és bár csak húsz háznyira kb., eltávolodik kicsit az apukájától. Számomra az a prioritás, hogy két érzelmileg egészséges és ezáltal biztos hátteret nyújtó szülője legyen, valamint nagyon fontos, hogy ne mászkáljanak idegenek (ügyfelek) éjjel-nappal az életében, és ezt csak így tudtam biztosítani. Mondhatnám, hogy hiába rinyáltam, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy sajnos nem értettük már egymás nyelvét. :D Egy olyan döntést hoztam meg, ami az élet minden területére hatással van, és ezáltal lehetőségem van arra, hogy jó irányba mozduljanak a dolgok. Fontos, hogy azt tanítsam meg neki, hogy igenis lehet boldog kapcsolatban élni, bár itt még nem tartunk, de szándékaim szerint és gondolom nem kell jósnak lenni, hogy tartani fogunk. Tulajdonképpen ezt a lépésemet könnyebben meg tudom neki magyarázni, mint azt, hogy miért nem alszik együtt az apa és az anya, és az apa és az anya nem egy éve nem alszik együtt, hanem nyolc...
Szóval nem azt akarom neki átadni, hogy nyelni kell mindig, "a gyerek a fontos" címszóval, a munka a fontos címszóval, a pénz a fontos címszóval, ami nem más, mint egy nagy kamu és kifogás, és elfedése annak a belátásnak, hogy kurvára nem vagyunk jók már együtt, és ez egyáltalán nem megy, hanem azt, hogy ha tudja, mi segíti őt a boldogságban, akkor lépje meg, mert meg lehet csinálni.
Szerintem ez így rendben van.
Tulajdonképpen az a lényeg, hogy jól vagyunk, hogy ki milyen konzekvenciát von le, egyéni, szubjektív és szabad döntés kérdése.
