Könyvet olvasunk

Valami megmagyarázhatatlan vágy mindig volt bennem, hogy könyvet olvassak a Hankának, és most, hogy iskolás lesz, úgy döntöttem, hogy belevágunk, és még azért is döntöttem úgy, hogy belevágunk, mert találtam egy pöttyös könyvet. 

:D

És anélkül, hogy bármi további mélyebb tájékozódást véghezvittem volna, elkezdtem neki olvasni, úgyhogy azt a könyvet olvassuk, hogy Te már nagylány vagy, Mogyoró. 

Járunk vagy a 21. oldalon, úgyhogy a történet annyi, hogy megvacsorázott a család, és elkérezkedett a kisfiú focizni, annak ellenére, hogy rossz jegyet szerzett nyelvtanból, és ez pont elég, hogy a kicsim bealudjon :D 

Egyébként, ha mesét olvasok neki, azt mondja, hogy még egyet még egyet, de így, hogy előttem egy batári vastagnak tűnő könyv, nem mondja,  hogy még egyet, hanem elalszik, ... -mint a mesékben. 

De most kikerestem a könyvet, és ezt olvassuk: (sajnos a harmadik résszel kezdtünk, de ez van.) 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=679235308768583&set=a.154608701231249.35620.100000463604744&type=1&theater

Te már nagylány vagy, Mogyoró – mondogatja a mama. Mogyoró szerint mindig olyankor hangzik el ez a mondat, amikor valami kötelességről van szó. Persze ha magassarkú cipőt szeretne, vagy a tv esti adását akarja megnézni, rögtön figyelmeztetik zsenge korára. A közkedvelt Mogyoró-sorozat harmadik kötetében az olvasó ismét találkozik Petivel, Mogyoró öccsével, Marikával, a falusi barátnővel s Karcsival, aki játszótársból majdnem udvarlóvá lép elő. Kalandjaik az olvasónak sok derűs percet szereznek.

Eredeti megjelenés éve: 1966

Balett tábor

Igen elfáradt a Hanka a tegnapi napközis balett táborban, úgyhogy elaludt a kanapén mielőtt elkészült volna a vacsora. Úgy gondoltam, jófej leszek, és hagyom ott aludni, a gyerekeknek végsősoron ez úgysincs nagyon ellenükre. 

Négykor felébredtem, és kimentem megnézni, és nem volt ott! Hitetlenkedve körbenéztem, hogy esetleg átfeküdt a másik kanapéra, mert a mi ágyunkban nem volt, az biztos. Azt megéreztem volna, mikor megérkezik. :) Aztán bementem a szobájába, és ott aludt a kicsikém az ágyon, szépen betakarózva, mintha csak én takartam volna be. (negyvenfokban is betakarom biztos ami biztos. :) 

Reggel az alábbiak szerint számolt be az esetről:

- Este felébredtem. Nem emlékszem semmire. Se arra, hogy kivittük a kutyát sétálni, se arra, hogy megvacsoráztunk. 

Mondom:

- Persze, mert elaludtál a kanapén. 

- Igen, és felébredtem, leszálltam, be akartam menni hozzátok, de nem volt hely, aztán visszajöttem, itt sétáltam a kanapénál, hogy most már mit csináljak? Feküdjek vissza? De az lett a végső döntésem, hogy befekszem az ágyamba.

Sírt a kicsim

Felhívtam lelkesedve, hogy mit szólt a győzteshez, de ő zokogott. Kiderült, hogy a győzelem korántsem érdekelte annyira, mint az a számára végzetesnek tűnő veszteség, hogy véget ért Az ének iskolája. 

Minden szereplő nevét tudta, és minden szereplő dalát dúdolgatta. Egyfolytában nézte youtube-on, és csak erről lehetett vele beszélgetni:))
Mondtam neki, hogy ő az igazi ének iskolájába megy ősszel, igazi barátokkal, akiket ugyanúgy megszerethet, csak találkozhat is velük, és hogy azok a barátságok nem fognak így véget érni. A TV-ben akkor van vége a dolgoknak, amikor a tévé mondja, de az igazi barátokkal legfeljebb akkor lesz vége, ha ő azt úgy akarja.