Produkció

150. bejegyzés -Mike

A tavaszi nagytakarítás keretében Mike-ot is megmostuk.

Visegrádi képeink

 

Kalandos Utazás

Kalandos Utazásunk oka: anya, a szülinapja, a váltóruha hiánya, viszont egy új kulacs.
Gondolom, minden kiderül ebből a néhány szócikkből.
Szóval.
Szombaton reggel apa előállt az ötlettel, hogy menjünk el Visegrádra. Hogy és mint, de délben el is indultunk, viszont, más meglepetést is tartogatott még apa: menjünk a körgyűrűn, mert azon az úton még nem mentünk...
Rögtön a Mester utcán lévő bababoltból kaptam egy új csőrös poharat, mert a régi "csőrét" gyakorlatilag szétrágtam és orrán- száján folyt.
Ezt elkerülvén, kaptam egy 3 decis szép új kulacsot, amit ki is harcoltam magamnak iziben, így feltöltötték a szüleim finom üdítővel és a kezembe nyomták.
Aztán útnak indultunk. És mentünk. És mentünk. És még mindig csak mentünk. Én itt elaludtam, de mint kiderült, egyszer még vissza is fordultunk, álltunk két kilométeres dugóban, aztán újra mentünk és mentünk és mentünk. Apa 20 percenként megemlítette, hogy talán rövidebb lett volna a régi út. -Nem mintha annyit jártunk volna arra, hogy már unhatnánk.
Nagy nehezen megérkeztünk Szentendrére, ahol ettünk szülinapi sütit. Én személyszerint csak a cukorlevelet és gombát ettem le a Fatörzs nevű sütiről.
Szentendre után Visegrádnak vettük az irányt. Gondoltuk, ellátogathatnánk Óhatpusztakócsnak előbb, de a Kupaktanács javaslatára inkább tovább mentünk.
Én úgy de úgy örültem az új poharamnak, hogy ölelgettem és tekergettem jobbra- balra, egészen addig, hogy félig letekeredett és az ital rám borult. A múlt heti tapasztalatokra alapozva anya ezúttal nem tett be váltóruhát, -vesztére.

Mindezen tényezők együttes hatására, nem is szállhattam ki, mikor Visegrádra értünk. Ilyen igazi, mély szomorúságot és dühöt és tehetetlenséget még nem éreztem. Szolidaritásból a szüleim is velem ültek, mikor megálltunk, és gondolkoztunk, hogy most akkor itt vagyunk, de mi legyen?

Végül úgy határoztunk, hogy Esztergomba megyünk, Tescoba, ruhát venni. Ott már ki is szállhattam az autóból, és én is kompatibilis lettem a várnézéssel egy könnyű tavaszi melegítő szerkó birtokában.

Mikor ott végeztünk, anya csendben kérlelni kezdte apát, hogy vigye haza, csak úgy, ajándéknak. Nem értettem. De apa sem. Ha Visegrádra megyünk, akkor Visegrádra megyünk és kész. (Nem baj, hogy közben bejárjuk Romániát is…)

Délhez képest, este 6kor értünk fel a várba, ami amúgy átépítés alatt van, így kb 50 méter hosszába és 20 keresztbe, ami látványosságul szolgált a magunkfajta túristáknak, de nekem elég volt. No és nem kellett annyit lépcsőzni.

Készítettünk képeket, önkioldóztunk is, hogy hárman is rajta legyünk.

Apával veszekedtem egy kicsit, mert nem engedett kibújni a korlát alatt, hogy szemügyre vegyem a mélységet. Azt mondta, fél, hogy közelebbről is szemügyre venném. Nem akarta megérteni, hogy én már tudok vigyázni magamra!

Kisebb- nagyobb huzavona után igen rövid idő alatt hazaautóztunk: az oda-utunk hosszának kb. 25%-át tette ki a hazaút. apának még volt egy sétája a közeli virágboltba, ahol egy gyönyörű csokrot vett anyának, és egy angyalkát, amivel végül engem lepett meg, névnapom alkalmából.

És miért is ne, tök éhesen megállíthatatlanul rohantunk bele a Föld Órájába.

Anya előkapott néhány töltött káposztát a fagyasztóból, főzni kezdte, és szépen lekapcsolgatott mindent.

Tök sötét, csak a káposzta rotyogja a magáét a konyhában, egyszer csak nagy sistergést hallottam, anya felvisított és rohanni kezdett…kifelé. Csakhogy elég nagy lakásunk lévén, útközben még volt ideje azon morfondírozni, hogy mivan, ha szellem, szörny vagy egyenesen egy hétfejű sárkány sistereg a konyhában. Így hát, ijedtében egy gyors dilemmázáson túl, alázatosan, de felkapcsolta a villanyt, hogy stagnálásra késztesse a megfelelő vízmennyiséget, - adott esetben, visszaállítsa „eredeti állapotába”.

Nem sokkal később lakmározni kezdtünk, majd jóllakva mindenki éppen ott aludt el, ahol annak előtte dögönyözött, és csak éjfél körül rendeződtünk be a Nagyágyba.

A Föld Órája

Csatlakozz a Föld Órájához Te is, kapcsold le a világítást 2009. március 28-án, szombaton, 20.30-kor.

Nem.

Anya: -Jó kedved van?

Én: -Nem.
Apa: -Voltatok az udvaron?
Én: -Nem.
Anya: -Bent voltatok egész nap?
Én: -Nem.
Apa: -Hol a pléded?
Én: -Hol?
Anya: -Gyere, vedd fel a nadrágot.
Én: -Nem.
Apa: -A cumid hol van?
Én: -Hol?
Anya: -Éhes vagy?
Én: -Nem.
Anya: -Joghurtot sem kérsz?
Én: -Nem.
Anya: -Szomjas vagy?
Én: -Nem.
Apa: -Gyere, pakoljuk el a játékot.
Én: -Nem.
Apa: -Mi van, Gyöngyöm, minden nem?
Én: -Nem.

Hájííííí

Khm.

Csurkám is van!

Kettő is, bibibíí :)

A Tavasszal ébredtünk

Szombaton felkerekedtünk és elmentünk piacra, hogy végre valami egészséges és ehető élelemre tegyünk szert. A felkerekedés körülbelül másfél órát vett igénybe. Minden volt ott... Apával játszottunk a nagyágyon paplan-rámdobósat, anyával kergetőztünk a lakásban veddfela-nadrágotkicsimeset. Mikor felvettem, akkor meg azért kergetett, hogy le ne vegyem.

Anya a végén már azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Kínjában inkább leült zongorázni, míg mi játszottunk apával. Erre apa is beszállt, ami újabb 10 percet vett igénybe. A kutya fél órát állt pórázban az ajtó előtt. Jah, közben még a miniszterelnök is lemondott, szóval még híreket is kellett olvasni- kabátban.
Ily módon tehát igen nehezen, de dél körül kb oda is értünk a piacra. A nap többi része nyugodtan és jóllakva telt. Anya főzésileg megint túlhaladta önmagát, szinte minden percben másik ételt forgatott, így egyszerre lett kész a kacsa, a vöröskáposzta, a hagymáskrumpli és a palacsinta.
Apa este megjegyezte anyának, aki akkor már alig élt, hogy reggel hétkor indulunk a Balatonra és Környére. Én ezt komolyan vettem, ezért 5.53kor ébresztettem is apát, hogy készülődjünk, vittem neki az ingét meg a maradék kávéját, de nem volt pozitív fogadtatásom.
Anyának viszont 6kor valóban kipattant a szeme, mondhatni a tavasszal ébredt. Készített kakaót nekem, szendvicseket, gyümölcsöt, meg még elég sok mindent rakott el az útra. Apa végülis 7kor ébredt, és komoran megjegyezte, hogy ő ma sokáig akart aludni, és csak viccelt hogy korán induljunk. Mivel mi akkor már útrakészek voltunk, fényképező, elemózsiás kosár, váltóruha, kutya újból az ajtó előtt meg minden, javasoltuk, hogy gyorsan kapja magát és menjünk.
Be kellett ugranunk a Tescoba, és szokásunktól eltérően olyan korán értünk oda, hogy még minden más bolt zárva volt. Apa nem is értette sokáig, némi időzavarban szenvedett., nálunk a 11 órás vásárlás is korán van, ami a fenti piacra indulás példájából is kiderül.
A Balatonig aludtam egyet, megnéztük, hogy minden rendben van-e, utána sétáltunk egyet a parton, libikókáztunk is, amiről kép is készült, anya dereka meg valahogy ki, de tudjuk, hogy a 8 évig tartó úszás ellenére anya háta érdekesen reagál a váratlan dolgokra...

Annyira jól éreztem magam, hogy be sem akartam szállni az autóba, így apa engem kergetett újfent, anya pedig a kutyát, de aztán csak összegyűjtöttek minket és mentünk is tovább. Sajnos.
Ebédeltünk Gánton, ahol első sorban nekem kellett volna egy kis forró levest magamba lapátolnom, de mostanában semmit sem kívánok a vajon kívül. Ezen veszekszünk is rendszeresen, mert anya nem engedi, hogy magában egyem a vajat, pedig azt simán kilapátolnám a dobozból...
Ha már az evésnél tartunk, anya az egész napot végigzabálta, kezdve egy donpepés pizzaszelettel, máskor egy nap alatt eszik ennyit, de mivel hely hiányában az elemózsiás kosarat az ölében tartotta egész úton, rendre kikapott hol egy szendvicset, hol egy kiflit, egy nápolyit, egy sajtostallért, ne adj' egy palacsintácskát... Szóval este döbbenten fogdostam a hasát :D
Környén aztán egy fél óra- órát sétáltunk, beszélgettem a szomszédokkal, akik természetesen gyönyörködtek bennem :) Találtunk olyan gyönyörű virágokat, hogy győztük csodálni, és láttam kacsákat is! Már alig várom, hogy hosszabb időt legyünk lent.
így telt tehát a hétvége.

Az első adag vaj...

... a fülem mögött.

Legutóbb anya és apa együtt jöttek értem a bölcsibe, és szokás szerint riportot tartottak Rózsa nénivel. Apa megkérdezte, hogy nem verekszem-e, mire Rózsa néni csípőből rávágta, hogy De.
Olyan természetesen válaszolt, hogy először apa nem-nek értette, de nem volt biztos, így újra rákérdezett, és aztán jött a válasz:
-De. Zsófit nem csípi. Illetve igen. Szó szerint. Már tiszta piros a kis arca.
Ah. Minden lépésemet figyelik. Senkiben sem lehet megbízni. Simán kiadott.
Én csak csendben pislogtam, és próbáltam keresni a tekinteteket zavart mosollyal az arcomon.
Anya azt se tudta, fiú-e vagy lány... Meg is kérdezte, hogy akkor ő most mit csináljon. :D
Apa meg elindult az ajtó felé, és anyára mutogatott, hogy folytassa csak a beszélgetést. Persze csak viccelt.
Itthon se nagyon akartak békén hagyni. Zsófi így, Zsófi úgy...
Anya már fontolgatja, hogy elvisz állatkertbe, - Zsófival.
Vagy hogy elhívja őket, - Zsófit! Azt mondta, ha megismerném, megszeretném, mert mindenkit szeretek, csak esélyt kéne adnom, bla bla.
Nincs szerencsém a szüleimmel, szavamra, már most olyan filozofálgatásokba bocsátkoznak velem, hogy győzöm felfogni, mit beszélnek. Lesz útravaló a fejemben, mire felnövök, az tuti.
Azért még átgondolom ezt az esélyadás dolgot.

Átélés

Hunyd le a szemed, és adj bele apait, anyait!
A dalnak van tetőpontja!!! Ki kell engedni, be kell tölteni a teret, ott meg kell mozdulnia valaminek!

Valahogy így:

Rizikó

Mint ismeretes, a szobám a konyha mellett van.
Mint ismeretes, a kezdeti könnyebbségekkel ellentétben már nem vagyok valami jó alvó.
Apa és anya így morfondíroztak ma este:
Apa:
-Szerinted ki lehet menni kávéért ilyenkor? (ford: felébred???)
Anya:
-Csak nem biztos, hogy visszajössz drágám. (ford: felébred és ott fog)

Álmomban is én vagyok a főnök :) Juhéé! Hatalmas karrier vár rám, én mondom!

Nem mellesleg, ma többször rendet kellett vágnom a szüleim között. Pl. apa együtt dúdolta az ünnepi műsor előadóival az egyik dallamot, ami engem kifejezetten zavart, ezért egy félreérthetetlen gesztussal csendre intettem, mire zavartan pislogni kezdett. Kis értetlen.
Anya meg a nadrágját húzgálta magára, mert csúszik neki, de őt egy szemöldökfelhúzással és szájelhúzással simán lerendeztem. Nem értem, miért nem vesz kisebb nadrágot vagy övet...
Lesz még munkám velük. "Én mondom" :D

Az Ördög nem alszik!

-csak az anyukája és az apukája.
Az éj sötétjében valahogyan átkerültem apáékhoz. Mikor reggel anyukám felébredt, megdöbbenve konstatálta, hogy ma is szükség lesz az erejére és a kitartására.
Ezúton ajánljuk ezt a postot Kristófnak, nagybátyámnak, aki szintén képes volt hasonló kaliberű meglepetések abszolválására, miszerint felébredvén és kimászván a kiságyból, sorra kiborogatta a lisztet és a zsemlemorzsát, paprikát és kakaót, ha elég ideje volt, esetleg eljátszott egy-két kulcscsomót, és talán elszopogatott egy kék színes ceruzát.
Nekem ezt sikerült összehozni:

Én bekerültem a kádba egy kiadós fürdőzésre, addig anya összeporszívózta a sót a dohányzóasztalról és a kanapéról, elpakolt néhány köbméter játékot. Megállapította, hogy a babakocsimat nem tudtam tovább tolni egy pontnál, mert elakadt a ruhákban, amit előzőleg "kigórtam" a földre.
Mire apa felébredt, már nagyjából újra lehetett közlekedni, de természetesen tudomást szerzett a dolgok folyásáról, így javasolta, hogy vigyenek ki a levegőre, hadd tomboljam ki magam akkor már rendesen. Közösen kiötölték, hogy szép napos idő lévén menjünk fel a Citadellához vagy ra. Csakhogy apa nagybeteg volt ám, és csak a palacsinta segíthetett rajta. (Anya elmondta, hogyha egy férfin nem az "erőleves" és a "borogatás" segít, hanem a palacsinta, akkor bizony ott már nagy baj van. Lelkibaj! Azt pedig komolyan kell venni.) Így gyorsan készült még az út előtt néhány palacsinta. Megjegyzem, kedves anyukámtól az igyekezet apa felé, de nekem speciel egy falat nem menne le abból az ételből a torkomon...
A kis desszert utáni túránkról készült néhány kép:

Hazaérve megebédeltem, és el is aludtam. Mire felébredtem, anya ipari mennyiségű rántott cukkinit készített. Tudni kell az én anyukámról, hogyha nem fejlesztett volna ki egy kiemelkedően hatékony megoldást a cukkini panírozására, akkor az életben nem ettem volna ilyen zöldséget, vagy legalábbis addig, míg jómagam el nem készíteném, mert az isten nem venné rá, hogy egyesével egyensúlyozgassa a kis cukkini érméket lisztből a tojásba. így viszont kb. egy kiló rántott cukkinit csinált, amit apával jóízűen falatozgattunk.
Estére Zsuzsó szülinapi vacsorájára voltunk hivatalosak, nagy nehezen odataláltunk a budai dimbes-dombos utacskákon. (Apukám érdekesen közlekedik Budán.) Élveztem az utat, mert akkor már velünk volt másik nagybácsikám, Peti, és ő minden hangomra reagál valami kedveset. A vacsin akármivel kínáltak, mindenre a fejemet ráztam, és ott is jól felmértem a terepet, aztán hazafelé az autóban már totál kómába estem, és itthon sem húztam nagyon az időt, anya karjában elaludtam, és most is az igazak álmát alszom az ágyikómban, a tevémmel, a hóemberemmel, a babámmal, egy kulaccsal, a takarómmal, és a másik takarómmal.

Hunczut

Nemsokára

Itt a Nyár :)

Közben kiderült

Közben kiderült, hogy ezt a hangos vihánc természetemet a bölcsiben sem mellőzöm :( Erika néni (aki amúgy Edina néni- pffff :) szóval Ő lebuktatott...
Azt mondta apának, hogy mikor jókedvem van, ott is kiáltozni szoktam. Anya szerint ez már nem is kiáltozás, hanem ordibálás. Duhajkodás. Még szerencse, hogy olyan édi vagyok közben.
"Hanka, nem szabad kiabálni". -ezt mondta ma az anyukám finoman, mikor az ablaknál álltunk, és integettem és ordítottam az autósoknak. Azt hiszem, kezd aggódni.
Hát, nem biztos, hogy az a szerény szemérmes kis lányka leszek, ha nagyobb leszek.

A Szolmizáció

Igen-igen. Mostanában ezzel a rendszerrel is ismerkedem. Tegnap anya szolmizált nekem, aztán egyszercsak a skálában megállt a ti hangon, én pedig beénekeltem a "djó"-t, (természetesen kisszekundra a titől.) Nagyon büszke voltam magamra!
Megint járok bölcsibe, már nagyon hiányzott. Két hét kihagyás után még egy kicsit megszeppenve mentem be, de tudtam, hogy jól fogom magam érezni, ezért csak csendben pislogtam anya után. Kedden már simán beszaladtam, és vidáman integettem. Van egy új csoporttársam: Bandi. így most 13an vagyunk. Apa igen gyakran elmondja a csoport névsorát, először a lányokat, aztán a fiúkat. Mikor a nevemhez ér, megfogom az ujját, amelyikkel mutatja, hogy kit hanyadiknak mond, és magamra mutogatva mondom, hogy "één".
Tegnap olyan jó idő volt, hogy elmentünk Környére, szétnézni, hogy mi a helyzet. Nagyon jót sétáltunk és tőlem volt hangos a part, annyira jókedvem volt! Mike is nagyon örült, vidáman szaladgált és szaglászott. Néhányan horgásztak lent, én pedig még a tó másikfeléről is kiáltoztam és integettem nekik. (Hájiii! DAdaadadadda (vigyázz magadraaa!), hodadééé (jó legyééél!))
Visszafelé bementünk a doktorbácsihoz, aki örömmel konstatálta, hogy milyen együttműködő vagyok. Meghallgatott elöl-hátul. Mikor mondta, hogy most megnézi a számat, kikaptam a cumit és tátogni kezdtem, erre megint nagyon megdícsért. :) Azt mondta, hogy rossz lett a leletem, mert magas a süllyedés (az nem mély szokott lenni?), de tanácsolta, hogy hagyjanak békén egy ideig orvosilag, és én bizony mélyen (magasan) egyetértettem vele.

Ami a játékokat illeti, mostanában a nagy tologatható vagy éppen húzogatható játékok, a ceruzák, könyvek és a babák érdekelnek. Szeretgetem és ringatom őket. Egyszer már pelenkáztam is, de leginkább titokban joghurttal etetem, vagy kifestem őket ceruzával vagy filctollal. Természetesen mindannyian pucéron vannak, hiszen én is úgy szeretek lenni, legalább a babáimnak ne kelljen ruháktól szenvedni...

Még megjegyzésként annyit, hogy nagyon fejlett humorérzékem van, de erről majd szerzel tapasztalatokat.
"A szemem se áll jól." ;)