"Hancsi" ilyen is tud lenni

Szerdán reggel még normális volt. :)

Elvittem az óvodába, már öt- tíz perceket javítunk az időnkön egyébként. 

Szerdán délután aztán, mikor megérkeztem, odarohant hozzám, közölte, hogy még játszani akar, és elrohant. Házszabály, hogy a szülő érkezéséhez képest 10 percen belül el kell hagyni az óvodát, és a saját szabályom, hogy az érkezésemhez képest 10 percen belül el akarom hagyni az óvodát. Nem fogok könyörögni fél órákat, hogy induljunk. Ebből már volt is konfliktusunk idén, ráadásul szereti nyilvánosan megbosszulni a belső vívódásait, minek alapvetően és ilyenkor láthatóan szerinte én vagyok az oka, és valami zseniálisan precízen ért hozzám és a társaihoz. Finom rezgésekkel, finom gesztusokkal fejezi ki a kis falkája számára, hogy én vagyok minden jó megrontója. Ha nagyobbak, erősebbek, kezdeményezőbbek és okosabbak lennének ezek a gyerekek, már rég megkövezhettek volna. Ezért egyszer úgy határoztam, hogy büntetést kap a sarjam, megkértem, hogy találjon ki valami büntetést magának. 

Ő ki is találta, hogy nem fekhet le ma éjszaka. Mondtam, hogy nem jó, mást kell kitalálnia. Akkor előállt azzal, hogy nem fürödhet. Mondtam, hogy nem jó, még gondolkozzon. 

Aztán leszegte a fejét, és szomorúan megszólalt:

- Ma este nem táncolhatok. 

Mint a villámcsapás. Hirtelen belém nyilallt, hogy ennyire kegyetlen még én sem tudtam volna lenni. Erőt vettem magamon, és bólintottam. 

Aznap este nem táncolt. Kicsit lelkiismeret- furdalásom volt, hogy talán elvetettem a sulykot és túlterheltem ezzel a Hankát, viszont, ha ez nincs, soha nem fogom fel, hogy tényleg ennyire fontos neki a tánc.

Nos, ezt a fenti esetet néhány hét alatt elfelejtettük, és amikor szerdán utánaszóltam, hogy jöjjön mert most megyünk haza, odarohant hozzám és ököllel ütni kezdett. Szerencsére pont előző éjszaka néztem meg nosztalgiából a Karate kölyök '84-es megjelenésű verzióját, és nagyon büszke voltam magamra, hogy minden ütést kivédtem, úgy, hogy tulajdonképpen meglepetéstámadást kellett elszenvednem, és fogalmam sem volt, mi történt szerda reggel és este között, amiért kapom a sallersorozatot. 

Na, felbőszülve, hogy nem tudott megütni, újabb elrohanásra került sor, és újra a társai közül visszakiabált, hogy mittudomén, nem jön haza, még játszik, hagyjam békén. Ezúttal nem adtam alkalmat újabb megszégyenítésre, vagy mit akar ilyenkor, és meglepően erőteljesen rászóltam, hogy most azonnal indulunk, erre totál dühös lett és újabb támadásra próbált sort keríteni, aztán újabb egyszerű formába öntött erőteljes megszólítás után végre öltözni indult, és onnantól három napig kész...

Ezután az ostrom után egyébként fél órát ültünk az óvoda előtt és beszélgettünk, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, de nem sok eredménnyel. Agresszívből átváltott bűntudatossá, úgyhogy a seggemet törölhettem a dologgal, mert megnyugodni mindenesetre érezhetően nem tudott. 

Csütörtökön segített vacsorát főzni, élvezte, gyakorlatilag bepanírozott mindent és elkészítette a salátát, majd közölte, hogy nem eszik. És nem evett egy falatot sem. Aztán éjszaka pedig nem aludt, és olyan szinten nem aludt, hogy valamikor éjjel még arra ébredtem, hogy hallom, hogy megy valami mese, de jobbnak láttam hagyni, majd 5.25-kor kimentem, és ő vígan játszott és mesét nézett. 

Pénteken aztán fogta, és konkrétan nem ment el balettra, majd amikor kérdeztem, hogy miért, közölte, hogy sírós volt és nem volt kedve menni. Megkérdeztem, hogy vajon van-e köze ennek a dolognak a fáradtsághoz, de természetesen semmi köze nem volt az éjszakai mesenézéshez.

Tegnap találkoztunk az apás hétvége után, és még mindig éreztem rajta valamit, hogy egyáltalán nem akar velem lenni, majd emberfeletti képzelődéssel megálmodtam egy félredobott, osztott, részekre tagolt konyhaszekrényfiókot babaháznak, minek kapcsán végre negyvenötcentinél közelebb jött hozzám és játszani kezdtünk. 

Jó volt. 

Nem tudom, hogy mi van vele, de szemmel tartom. Remélem, hogy csak túldramatizálom és kevésbé komoly a szituáció, vagy csak a telihold hatása :), viszont elgondolkodtató, hogy soha nem volt még ilyen erősen bennem, hogy valami nagy és fontos kérdés zajlik benne velem kapcsolatban, még akkor sem, mikor elköltöztünk. De lehet próbálkozni velem nyugodtan. Állok rendelkezésére.