Gondolom, minden kiderül ebből a néhány szócikkből.
Szóval.
Szombaton reggel apa előállt az ötlettel, hogy menjünk el Visegrádra. Hogy és mint, de délben el is indultunk, viszont, más meglepetést is tartogatott még apa: menjünk a körgyűrűn, mert azon az úton még nem mentünk...
Rögtön a Mester utcán lévő bababoltból kaptam egy új csőrös poharat, mert a régi "csőrét" gyakorlatilag szétrágtam és orrán- száján folyt.
Ezt elkerülvén, kaptam egy 3 decis szép új kulacsot, amit ki is harcoltam magamnak iziben, így feltöltötték a szüleim finom üdítővel és a kezembe nyomták.
Aztán útnak indultunk. És mentünk. És mentünk. És még mindig csak mentünk. Én itt elaludtam, de mint kiderült, egyszer még vissza is fordultunk, álltunk két kilométeres dugóban, aztán újra mentünk és mentünk és mentünk. Apa 20 percenként megemlítette, hogy talán rövidebb lett volna a régi út. -Nem mintha annyit jártunk volna arra, hogy már unhatnánk.
Nagy nehezen megérkeztünk Szentendrére, ahol ettünk szülinapi sütit. Én személyszerint csak a cukorlevelet és gombát ettem le a Fatörzs nevű sütiről.
Szentendre után Visegrádnak vettük az irányt. Gondoltuk, ellátogathatnánk Óhatpusztakócsnak előbb, de a Kupaktanács javaslatára inkább tovább mentünk.
Én úgy de úgy örültem az új poharamnak, hogy ölelgettem és tekergettem jobbra- balra, egészen addig, hogy félig letekeredett és az ital rám borult. A múlt heti tapasztalatokra alapozva anya ezúttal nem tett be váltóruhát, -vesztére.
Mindezen tényezők együttes hatására, nem is szállhattam ki, mikor Visegrádra értünk. Ilyen igazi, mély szomorúságot és dühöt és tehetetlenséget még nem éreztem. Szolidaritásból a szüleim is velem ültek, mikor megálltunk, és gondolkoztunk, hogy most akkor itt vagyunk, de mi legyen?
Végül úgy határoztunk, hogy Esztergomba megyünk, Tescoba, ruhát venni. Ott már ki is szállhattam az autóból, és én is kompatibilis lettem a várnézéssel egy könnyű tavaszi melegítő szerkó birtokában.
Mikor ott végeztünk, anya csendben kérlelni kezdte apát, hogy vigye haza, csak úgy, ajándéknak. Nem értettem. De apa sem. Ha Visegrádra megyünk, akkor Visegrádra megyünk és kész. (Nem baj, hogy közben bejárjuk Romániát is…)
Délhez képest, este 6kor értünk fel a várba, ami amúgy átépítés alatt van, így kb
Készítettünk képeket, önkioldóztunk is, hogy hárman is rajta legyünk.
Apával veszekedtem egy kicsit, mert nem engedett kibújni a korlát alatt, hogy szemügyre vegyem a mélységet. Azt mondta, fél, hogy közelebbről is szemügyre venném. Nem akarta megérteni, hogy én már tudok vigyázni magamra!
Kisebb- nagyobb huzavona után igen rövid idő alatt hazaautóztunk: az oda-utunk hosszának kb. 25%-át tette ki a hazaút. apának még volt egy sétája a közeli virágboltba, ahol egy gyönyörű csokrot vett anyának, és egy angyalkát, amivel végül engem lepett meg, névnapom alkalmából.
És miért is ne, tök éhesen megállíthatatlanul rohantunk bele a Föld Órájába.
Anya előkapott néhány töltött káposztát a fagyasztóból, főzni kezdte, és szépen lekapcsolgatott mindent.
Tök sötét, csak a káposzta rotyogja a magáét a konyhában, egyszer csak nagy sistergést hallottam, anya felvisított és rohanni kezdett…kifelé. Csakhogy elég nagy lakásunk lévén, útközben még volt ideje azon morfondírozni, hogy mivan, ha szellem, szörny vagy egyenesen egy hétfejű sárkány sistereg a konyhában. Így hát, ijedtében egy gyors dilemmázáson túl, alázatosan, de felkapcsolta a villanyt, hogy stagnálásra késztesse a megfelelő vízmennyiséget, - adott esetben, visszaállítsa „eredeti állapotába”.
Nem sokkal később lakmározni kezdtünk, majd jóllakva mindenki éppen ott aludt el, ahol annak előtte dögönyözött, és csak éjfél körül rendeződtünk be a Nagyágyba.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése