Karúszó

Ma kettesben mentünk usziba anyával. Villamossal és busszal, -anya már elég jól tereli a népet, ha fel száll valami járműre. Simán előreszól, hogy "elnézést, beállnánk a helyünkre", vagy "elnézést, leszállnánk"... nagyon keni- vágja. Az emberek meg ijedtükben szét is szélednek, vagy legalábbis behúzzák amit be lehet.
Életemben először ültem buszon úgy, hogy ébren is voltam. A végállomáson szálltunk fel, és még várni kellett, hogy elinduljunk. Egyszer csak a buszsoförbácsi beindította a motort, -hát nekem az nagyon tetszett. Kiabáltam neki, mégegyszer csináljuk, de nem fogadott szót... Aztán elindultunk, és az egész út nagyon izgi volt. Ide-oda döcögtünk, meg kanyarodtunk, én meg jókedvemben vigyorogtam mindenkire.
Egyébként ha nagy leszek, és emlékezni fogok, írok egy esettanulmányt a bkv-s mamókról. Mikor meglátnak, a legkülönféleképpen reagálnak, van, aki cuppogni kezd, van aki gügyögni; van, aki vigyorog, és közben megfeledkezik a botjáról, ami jól eldől... Hát, összességében nagyon viccesek. Azt hiszik, hogy barátságos vagyok, de igazából kiröhögöm őket. De ezt ne mondjátok meg nekik.
Fél órával hamarabb értünk úszásra, erre nem volt ott a tanár néni!! Pedig anya olyan büszke volt, hogy nem kezdés után 5 perccel csobbanunk a többiek közé, de csak valami helyettes volt ott, bár ő is aranyos volt, még a vízbe is bejött, pedig a másik (akinek anya még mindig nem tudja a nevét) nem szokott bejönni.
Ma az volt a program, hogy felvettük a karúszót. Azt mondta a tanár néni, hogy a szülők lassan engedjék el a gyerekek kezét, vagy a gyerekek a szülők kezét, ahogy alakul. Hát, én elengedtem az anyáét, de a karúszó kicsit nagynak bizonyult, és valahogy közészorult a fejem, és a lábaimat sem bírtam sokáig fenn tartani. Akkor kaptam egy labdát a fürdőgatyeszomba, ami jól fenntartotta a lábamat, és így könnyebb volt hajtani magam, és egy labda után uszikáltam körbe-körbe a medencében, úgy, hogy anya egyáltalán nem fogott. Sajna nem volt ott apa, pedig tuti kis képeket készíthetett volna rólam az első önálló úszásomon. Ez van. Egyébként a Dani, aki két hét múlva 1 éves lesz, szóval Ő is kapott labdát az úszónadrágjába, de őt valahogy nem tartotta fenn, hanem ugyanúgy lógott a vízben.. :D olyan aranyos volt már!
A végére baromira elfáradtam, de anya is, pedig még jó kis program állt előttünk a hazaúttal, kezdve, hogy meg kellett keresni, honnan megy visszafelé busz. Hamar megtaláltuk, de át kellett menni egy hatalmas repülőhídon, anyát egy kissé megviselte.
Mikor hazaértünk, mindketten kidőltünk, aztán este még lementünk a boltba, anya dubarryt készített, én meg ott játszottam a konyhában, meg túrórudit, jóreggeltet, kukoricagolyót ettem. Ezeket már egyedül is tudom enni, bár néha több van a pulóveremen, mint a pocakomban.
Aztán bebújtam az asztal alá, mikor rájöttem, hogy nem tudok kijönni a széktől, arrébb toltam; fel akartam borítani a szemetest, leborítottam a magnót, kétszer, és szétszedtem a porszívót. Most jövök csak rá, milyen izgi az élet, és ez anya szerint a mentalitásomon is látszik újabban, mert állítólag egyre szemtelenebb vagyok.
Szerintem csak mérges rám, amiért kihúztam a tévét a konektorból és a videó távirányítójával meg is püföltem.. -pedig én csak azt próbálgattam, hogy kikapcsolva is jól szól-e.

De biztos megenyhül.

Amúgy nem csak én vagyok ilyen "aktív" :D, mert úszás után, miközben ettünk a Kolossal, anyáék beszélgettek, és mondta Kolos anyukája, hogy fel kellett szedni a parketta szegélyt, mert ő meg csak azzal szeretett játszani. Na, azért én még itt nem tartok. És a Kolos simán kiröhögi az anyukáját, ha rászól, hogy nem szabad. És még itt sem tartok. Kolost úgy kell elképzelni, hogy annyi idős mint én, fele akkora mint én, és azért jár gyógytornára, mert túl gyorsan fejlődik :D
Na, ezeket kerülöm én el! Nem ráérünk???