este kilenc körül aludtam el, és anya meglepődve arra ébredt, hogy nem rám ébredt... apa ébresztette, (hisz még takarítania kellett a védőnői látogatásra). Én még kilenckor is aludtam, hogy apa már nagyon aggódott, miért alszom ilyen sokáig. Ezt hallottam fél füllel:
Apa: -Te, a Johanna nem kelt fel reggel?
Anya: (még félig aludva) -Tényleg. Neem. Ne is keltsd fel, maradj csendbe.
-De hogy hogy nem kellt fel?
-Tegnap elfáradt.
-Ja, hogy lemerült a víz alá?
-Igen.
-Johannaaa. -suttogja apa, és megsimogat.
-Ne keltsd már fel.
-De nincs valami baja?
-Nézd meg, nem lázas-e.
-Nem.
-Hát akkor hagyjad aludni. (és ezzel anya át is fordult a másik oldalára...)
-Hozok kávét. (kimegy, behozza, -de úgy klappog a papucsa, majd fennhangon:
-Itt a kávéd, ébresztő... jajj, hát felébredtél?? Szia Szépségeeeem....
Na, ezután egy óra alatt kitakarították a lakást, de védőnéni persze csak három óra múlva jött. Meg volt velem elégedve, nézegetett, de inkább apával politizált, és a köz dolgairól beszélgetett. Egyébként elmondta anyának, hogy most már krumplit is adhat nekem., és pár nap után kezdje el színezni, sö betüsökkel, mint sárgarépa, sóska, spenót, sütőtök...
Ma már kaptam krumplit, anya nyomkodta össze, meg vízzel kikeverte nekem, de nagyon szr volt... Én utálom az ilyesmit! A barackot szeretem és a banánt, meg a szőlőt.
Történt egy kis baleset ma. Ahogy az oldalamon kalimpáltam, elvesztettem az egyensúlyomat. Átfordultam. Fura volt, megijedtem. Rögtön sírni kezdtem. Anya meg könyvelt, apa meg telefonált. A lábaim beakadtak a kiságy rácsai közé, illetve: ki; így ha tudnék se lehetett volna visszafordulni a hátamra. Hogy nem jöttek, egyre hangosabban sírtam. Erre anya bejött, és megvígasztalt. De addigra már nagyon felhúztam magam.
Délután sétálni voltunk anyával, mentünk jó régi villamossal is. Visszafelé anya nem ült le, és valahol középen sikerült megállnia, ezért egyszer az elején kínálták hellyel, mondta, nem ül le, köszöni. Aztán a végéről szóltak, mondta, köszöni, de nem ül le. Egyszer megáll mellettünk egy néni, és fennhangon rá szól az előttünk ülő kb. negyedik-ötödikes gyerekre, aki látszólag semmit nem tudott a külvilágról, annyira belemerült vmi Harry Potter féle könyvbe: -Fiatalember!!
Ekkor már anya tudta, jobb lett volna, ha előre leül. De végül is, sikerült leállítani a lelkes nénit, de a srác azért leszállt. Abban nem vagyunk biztosak, hogy tényleg ott lakott.
Este Kornél meg anya elmentek csempét méregetni egy áruházba.
Apa nem ment, egyébként is furcsa mostanában, egyfolytában valami Huszadikát emleget...
Este azért ő etetett meg, és a jóéjtpuszit is tőle kaptam, -na jó, később anyától is.
Apa: -Te, a Johanna nem kelt fel reggel?
Anya: (még félig aludva) -Tényleg. Neem. Ne is keltsd fel, maradj csendbe.
-De hogy hogy nem kellt fel?
-Tegnap elfáradt.
-Ja, hogy lemerült a víz alá?
-Igen.
-Johannaaa. -suttogja apa, és megsimogat.
-Ne keltsd már fel.
-De nincs valami baja?
-Nézd meg, nem lázas-e.
-Nem.
-Hát akkor hagyjad aludni. (és ezzel anya át is fordult a másik oldalára...)
-Hozok kávét. (kimegy, behozza, -de úgy klappog a papucsa, majd fennhangon:
-Itt a kávéd, ébresztő... jajj, hát felébredtél?? Szia Szépségeeeem....
Na, ezután egy óra alatt kitakarították a lakást, de védőnéni persze csak három óra múlva jött. Meg volt velem elégedve, nézegetett, de inkább apával politizált, és a köz dolgairól beszélgetett. Egyébként elmondta anyának, hogy most már krumplit is adhat nekem., és pár nap után kezdje el színezni, sö betüsökkel, mint sárgarépa, sóska, spenót, sütőtök...
Ma már kaptam krumplit, anya nyomkodta össze, meg vízzel kikeverte nekem, de nagyon szr volt... Én utálom az ilyesmit! A barackot szeretem és a banánt, meg a szőlőt.
Történt egy kis baleset ma. Ahogy az oldalamon kalimpáltam, elvesztettem az egyensúlyomat. Átfordultam. Fura volt, megijedtem. Rögtön sírni kezdtem. Anya meg könyvelt, apa meg telefonált. A lábaim beakadtak a kiságy rácsai közé, illetve: ki; így ha tudnék se lehetett volna visszafordulni a hátamra. Hogy nem jöttek, egyre hangosabban sírtam. Erre anya bejött, és megvígasztalt. De addigra már nagyon felhúztam magam.
Délután sétálni voltunk anyával, mentünk jó régi villamossal is. Visszafelé anya nem ült le, és valahol középen sikerült megállnia, ezért egyszer az elején kínálták hellyel, mondta, nem ül le, köszöni. Aztán a végéről szóltak, mondta, köszöni, de nem ül le. Egyszer megáll mellettünk egy néni, és fennhangon rá szól az előttünk ülő kb. negyedik-ötödikes gyerekre, aki látszólag semmit nem tudott a külvilágról, annyira belemerült vmi Harry Potter féle könyvbe: -Fiatalember!!
Ekkor már anya tudta, jobb lett volna, ha előre leül. De végül is, sikerült leállítani a lelkes nénit, de a srác azért leszállt. Abban nem vagyunk biztosak, hogy tényleg ott lakott.
Este Kornél meg anya elmentek csempét méregetni egy áruházba.
Apa nem ment, egyébként is furcsa mostanában, egyfolytában valami Huszadikát emleget...
Este azért ő etetett meg, és a jóéjtpuszit is tőle kaptam, -na jó, később anyától is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése