Pénteken elmentünk Mátraházára, hogy apáék kipihenhessék az elmúlt időszakot. Megkaptuk a kedvenc helyünket, ahol régen Göncz Árpi bácsi is gyakran megszállt. Végülis az ő szellemi elfoglaltságaival szemben részünkről egy nagy zabakúra vette kezdetét;- vagyis inkább a szüleim részéről, mert az én étvágyam még mindig változatlan, a nullához közelít. Vasárnap megtettem az első lépéseket az önállóság felé, amikor is nagy elszántsággal kijelentettem, hogy eszem ágában sincs az étterembe menni, és elfeküdtem a tévé előtt. Először még értetlenül álltak a kérdés előtt, és odalent az ajtó előtt eltöltöttek 10-20 percet, de amikor változatlanul azt hajtogattam, hogy biztos hogy nem megyek, és sírni kezdtem, mikor közelítettek, végülis győzött az éhség, és elmentek ebédelni a szomszéd épületbe. Közben persze folyamatosan kattogtak, és fel- felnéztek rám. Öröm lehetett így ebédelni...
Aztán még az is elő-előfordult, hogy megkérdeztem: "Ez kinek a háza?" és azt is mondtam, hogy "menjünk haza, mert ez valakinek a háza!" Még vasárnap éjjel is azt mondtam anyának, hogy "ez valakinek az ágya, menjünk haza, az én ágyamban alszom!" :) Akkor már anya is egyre többet gondolt a friss kenyérre amit otthon süt, és a saját ágyára :D Kijelenthető, hogy a Schadl család ezen ága félévente két napot tud és képes önfeledten távol tölteni az otthontól hármasban :)
Aztán még az is elő-előfordult, hogy megkérdeztem: "Ez kinek a háza?" és azt is mondtam, hogy "menjünk haza, mert ez valakinek a háza!" Még vasárnap éjjel is azt mondtam anyának, hogy "ez valakinek az ágya, menjünk haza, az én ágyamban alszom!" :) Akkor már anya is egyre többet gondolt a friss kenyérre amit otthon süt, és a saját ágyára :D Kijelenthető, hogy a Schadl család ezen ága félévente két napot tud és képes önfeledten távol tölteni az otthontól hármasban :)
Láttunk sok-sok mókust, tettünk ki nekik mogyorót. Szinte nem töltöttünk úgy időt a szabadban, hogy ne szaladgáltak volna a hatalmas fenyők között. Apával új mókát is találtunk ki: rájöttem, hogy milyen jól lehet formázni a fagyos havat a homokozóformákkal, és csináltunk sok-sok csillagot és vödröt :D Ugyanis ennyi homokozócuccal indultunk el. Sajnos elmaradt az áhított motorozás, de a szánkózás is, cserébe "havaztam " és fent játszottunk jókat. Apa meg anya még rexeztek is, de kínszenvedés volt, mert egy kicsit lejtett az asztal. Anya jutott el egyszer 99-ig, ez volt a legmagasabb pont, százig nem jutottak el. Én addig összebarátkoztam a pultos Marcsi nénivel, és tök jót beszélgettünk.
És hogy miért leüdülés? Mert fáradtabbak vagyunk,mint amikor elindultunk. Engem kiszívott a friss levegő, és köhögök is sajnos, lehet, hogy van egy kis hőemelkedésem is. De apa és anya! Állítólag full lefárasztottam őket, és elhatározták, hogy "üdülni" egy jó darabig nem mehetek velük :(
Pedig... Nekem sem volt egyszerű velük!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése