Én még pici vagyok!

Anyára volt jellemző, aki híresen nehezen vette fel a lépést a háztartás- vezetés édes örömeivel, hogy mikor vitára került a sor, mindig a korára hivatkozott. "Én még csak 20 éves vagyok... Én még csak 22 éves vagyok... Mások 23 évesen ezt meg azt csinálják..." Apa persze mindig oltotta, hogy milyen gáz duma. Mikor megszülettem, elmúlni látszottak ezek a gondolatok, amikor egyszer csak...

-Hanka! Pakolj el a szobádban!
-Nem tudok elpakolni, anya! Én még Pici vagyok! :D

És társai: Nem éjem el, én még piszi vajok. Nem tudom fejvenni, én még piszi vajok.

Persze, megválogatom a szavaimat, helyzettől függően. Legutóbb, mikor anya meggyömöszölt és azt mondta, hogy "Te vagy az én kisbabám!", ezt válaszoltam: "Nem baba vagyok, kislány vagyok!"

Tétel: aki úgy érzékeli, hogy cselekedeteivel felülmúlja kortársait, képes (lenne) még inkább felülmúlni őket. Hihi
Erről eszünkbe is jutott valami:

"De ami világos, megszilárdításra vár és arra, hogy naponkénti elmélkedéssel mélyebbre véssük: nagyobb fáradságodba kerül megőrizni eredeti tervedet, mint tisztességes dolgokat eltervezni.
Kell, hogy kitartsunk, s hogy folytonos tanulással toldjuk meg erőinket, míg jó tulajdonsággá épül, ami jóakarat volt csak.
Több szóra vagy megerősítésre részemről tehát már nincs szükséged: belátom, hogy sokban előrehaladtál. Amit írsz, tudom, honnan ered: nincs abban semmi kitalált, semmi kiszínezett. Mégis elmondom, mit érzek: reménykedem már benned, de még nem bízom. Akarom, hogy te is ugyanígy tégy. Ne higgy magadnak gyorsan és könnyen. Vizsgáld meg, fürkészd ki különféle módon és figyeld meg magad. Mindenekelőtt arra ügyelj, vajon a filozófiában vagy magában az életben haladtál-e előre."

Seneca, 16. erkölcsi levél