Itthon vagyok már majd egy hete. Köhögtem, ezért apáék úgy döntöttek, hogy pihenjek pár napot. Nem vészes a helyzet, csak egy kicsit sápadt vagyok és köhögök még mindig. Egyébként már mindenki más is beteg, apa neocitránt iszik, anya meg gyógyteákat.
Anyával jól elvagyunk, leszámítva, hogy nem igazán hagyom, hogy bármi nagyobb volumenű dolgot elvégezzen, ne adj' elmenjen iskolába vagy dolgozzon. Nem is vagyok egy jó alvó, úgyhogy gyakorlatilag éjjel- nappal lefoglalom. Néha gondolkodik, hogy kipihenem-e magam és a betegségemet ily módon, vagy a bölcsiben többet alszom? De hogy éjjel-nappal ébren vagyok attól néha nagyon morci.
Szóval ezért együtt csinálunk mindent. Együtt rakunk rendet a fürdőszobában, együtt törlünk port, együtt porszívózunk, együtt csinálunk reggelit apának, együtt varrunk- ez a legizgalmasabb... Készítettünk párnahuzatot, mindenkinek eldicsekszem vele, bár anya is :) , és megtanított ollóval vágni. Nem tűröm, ha tanítgatnak, jobb szeretek egyedül rájönni a dolgok titkára, így hamar meguntam a folyamatos instrukciókat.
Van azért jó oldala is, mert rengeteget beszélgetünk.
Anya: Kérsz teát, Csumpi?
Én: Köszönöm, nem.
Játékom:
Én: -Sziiiiiia!
A: -szia! Megjöttél? (megölel) Hol voltál?
Én: - Boltban. Vajamit!
A: -Hoztál nekem valamit?
Bólogatok és odaadom anyának az ajándékot.
A: -Köszönöm.
Én: -Szivesen! Sziiia!
Aztán kiderült, hogy az amit anya legújabban nagy bőszen varr, nem is nekem készül. Baromira rosszul esett. Erre mondta, hogy csinál nekem is olyat. Én meg mondtam neki, hogy pirosat kérek :)
Ezentúl azt mondják, nem kéne ilyen sértődősnek lennem. Ha nemet mondanak valamire, bevágom először a durcit, aztán az ajtót. Körülbelül 10szer rájuk kell vágnom az ajtót egy nap... Ők meg csak állnak, mint Bálám Szamara...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése