Tegnap anya jött értem bölcsibe, és szokás szerint elmentünk a közeli játszótérre, ahol kb 3-4 gyerek játszott.
én: - Minden tök forró.
anya: - Én megmondtam.
Néhány hasonló teljesen közömbös, földhözragadt, hétköznapi fecsegés után apa is megérkezett, akit anya lerohant, hogy most rögtön megpusztul, ha nem ehet fagyit.
Apukám, a hős, beültetett minket a légkondis autójába, és egy órán át karistolt a városban, mire mi már rég lemondtunk a fagyiról, de ő megígérte. Anya gyakorlatilag fűt fát ígért neki, csak vigye már haza. Az autóban hallgattuk a kedvenc dalaimat, én fennhangon énekeltem, a baj csak az volt, hogy amikor megálltunk és kiszálltunk, én még mindig énekeltem, torkomszakadtából, a pálkatapétert. Sokan megmosolyogtak érte, és apukám szabadkozott, hogy "rossz gombot nyomtunk meg". Arra még jobban mosolyogtak. Miután felvidítottunk mindenkit, beértünk a cukrászdába, ahol megint előadtam, hogy
- Én nem ebben a fagyizóban akarok enni.
-De, ebben eszel, ne kezd megint. Milyen fagyit kérsz?
- Rózsaszínt.
- Van hatféle rózsaszín fagyi. Málnásat kérsz?
- Igen, málnásat.
- Banánosat nem kérsz?
- Nem, rózsaszínt kérek.
- De kapsz rózsaszínt, de kérsz mellé banánosat is? - na én ezt már nem hallottam, mert elszaladtam.
De később visszajöttem.
- Üljünk ahhoz a szép Zöld asztalhoz?
-Igen.- és miután leültünk: - én nem ehhez az asztalhoz akartam ülni! és nem ilyen fagyit kértem. és nem ilyen tölcsért.
- Kéred azt a rózsaszín kanalat?
- Igen. De ehetem a fehérrel?
Itt már kezdtek szétfoszlani anya többször összegubancolt idegei. Úgyhogy csakhamar hazajöttünk. Itthon még játszottam egy kicsit a traffal, -de csak ha megfürödtem- és utána hamar el is aludtam.
