Elkésünk

Minden reggel elkésünk az óvodából. De olyan szinten, hogy rendszeresen és pontosan 15 percet késünk. Ezért nekem még az életben nem szólt senki, de az biztos, hogy minden reggel rettenetesen érzem magam emiatt, és már rutin lett, hogy van indulás előtt egy olyan öt perc, pontosan a kabát és a cipő felöltésekor, pontosan a lakás adott pontján, az ajtó előtt, kilépés előtt, mikor mindketten tudjuk, hogy most "kattanok". Hogy induljunk el végre. 

Egyik reggel felébredtem, és végre élesen bevillant, hogy Nem Akarom, hogy elmenjen otthonról a Hanka. Egy percre lemeredtem, hogy felfogtam ezt a dolgot. Hogy annak rendje módja szerint hordom óvodába a kislányomat, mert az kell, mert az jó, és közben én mélyen, valahol igen mélyen ezt nem akarom. Akkor ránéztem, felfogtam, hogy mit művelek én, és azt mondtam neki, hogy

- Figyi, elmehetsz ma óvodába. 

Erre válaszul ő rám nézett, és a maga gyermeki, ártatlan őszinteségével határozottan kiült az arcára a következő mondat:

- Ez hülye. 

Eszembe is jutott egy ismerősöm, aki átesett szintén ezen a problémán, hogy ült a fia mellett, és egyszer csak megszólalt, hogy 

- Büszke vagyok rád. 

A gyerek csak nézett, hogy apának mi baja van, de ő úgy gondolta, hogy hát a gyerekek azért szeretik ezt hallani, hát ő éppen kimondta. 

Na jót röhögtem, hogy ez velem is megtörténik, és hogy az a hatalmas felnőtt és a gyerek számára az élet kulcsát birtokló anya vagy apa is mennyi kétségen és zavaron  megy keresztül, és a gyerekek milyen jól kezelik az ilyesmit: ez most éppen hülye. 

Aznap is elkéstünk az óvodából, és még egyszer szívemből kívántam,hogy érezze jól magát a barátaival, már nem mentem olyan messzire, hogy engedem felmenni, bemenni, nélkülem lenni, nem otthon lenni, hanem hogy legyen saját élete, tere máshol, de igazán. Hogy menjen. 

Akkor Hanka felment a lépcsőn, és vártam, hogy majd megfordul, és megint hosszan integetünk egymásnak, és puszit dobálunk, amit a másiknak "el kell kapni",és akkor én még felszólok, hogy "érezd jól magad", és ő meg mondja, hogy "ok, szia", de ez elmaradt. 

Ott álltam a lépcső alján, és ő meg csak úgy beszaladt a csoportba. Egy pillanatba telt, míg néztem az üres folyosót, amiről hiányzott az integető gyerek, aztán ahogy kiléptem az utcára, belémvillant, hogy "úristen, lehet, hogy érezte rajtam". 

Na most én következtem, hogy gyorsan hülyének nézzem saját magamat. 

Másnap reggel még szintén elkéstünk, de ugyanúgy beszaladt a csoportba köszönés nélkül. Azt hiszem, ha mindketten ezt akarjuk, ideje korábban indulni végre. :D 

Eddig azt hittem, hogy majd akkor kell elengednem, ha egyszer csak fogja magát, és bejelenti, hogy külföldre költözik vagy férjhez megy. De rájöttem, hogy szüléskor kell elengedni őket.

Június

Először is a nagy hír: felvettek a közeli oviba. Tegnap voltunk böngészésen. Vagyis ismerkedő délutánon. A "3." csoportba fogok járni, és virág lesz a jelem. Anya hiába nógatott, hogy válasszak egy jelet, mert elfoglaltam magam az új játékokkal, úgyhogy végül ő választotta, és különben azért, mert ezt minden nehézség nélkül felismerte. Nagyon izgulok egyébként, már nagyon várom. A bölcsiben meg is mondtam, hogy ide többet nem jövök,- némi szomorúságot okozva ezzel Edinának. Persze a nyarat még ott húzom ki. 

Nagyon kellemes az ovi, van úszásoktatás és balett. Nagy valószínűséggel és nagy sajnálatunkra a zeneovi és egyéb külső pedagógus által tartott foglalkozások egy új törvénynek köszönhetően már a múltté. 

De meséltek a kötelező foglalkozásokról: környezetismeret, test nevelés, ének-zene és ábrázolás. Ábrázolás. Anya szeme könnybelábadt, mikor meghallotta ezt a szót, hogy az ő hároméves kis tojáshéjjasát ábrázolni akarják tanítani. 

Megismerkedtem továbbá két új csoporttársammal, a kislányt Jankának hívják, a kisfiút Kelemennek :) Felnőttek részére egy megjegyzés., megismerkedtünk a szüleikkel is, és megállapítottuk, hogy Janka anyukájának kellene lenni Kele apukájának és Kele apukájának kellene lenni Janka anyukájának, de mindegy. Szóval érdekes volt a felhozatal.

Összességében nagy változásokat fog hozni a szeptember, ha minden igaz anya is visszamegy a régi munkahelyére, úgyhogy ovi meló ovi vacsi életünk lesz, mint más embereknek :D 

Egyébként június első hétvégéjén Mamáéknál voltunk. Szülinapja volt, mi azzal leptük meg, hogy  egyszercsak a 3 gyereke és Én szálltunk ki az autójukból egy tortával a kezünkben. Énekeltük a szokásos köszöntő dalt, és kb háromszor újra kezdtük, mert Mama mit csinált? Naná, hogy palacsintát sütött, mikor megérkeztünk :)

Másnap bejártuk anyával Tokajt, tök jól szórakoztunk, és kaptam fagyit is. 

A másik hétvégét pedig apával töltöttem, strandon voltunk Tatabányán, úgyhogy meg van a színem a nyárra. 

Legkedvesebb elfoglaltságom még mindig a puzzle, nem bírom megunni. Tegnap az oviban is nekiestem egynek, és bár egy pillanatra láttam csak az egész képet, nagyon ügyesen kiraktam, hogy anya csak lesett.

Még egy ijesztő dolog, hogy a felnőtt olvasmányok nagyon lekötnek. Anyát egyik nap a Mester és a Margaritával a kezében találtam, kértem, hogy olvasson. Gondolta, kipróbál. Felolvasott egy-két mondatot, aztán felnézett, hogy figyelek-e. Figyeltem. Felolvasott két bekezdést, aztán úgy vélte, hogy már alszom.  Felnézett, szóltam neki, hogy "még nincs vége". Akkor úgy döntött, hogy tovább olvas. Kicsit minden második mondatot kihagyott a lelkem egészssége érdekében, de azóta is mondom neki, hogy olvasson a "fekete könyvből". A minap pedig A láthatatlan embert emeltem le a polcról, ami anya egyik gyenge pontja, mert a kedvence. Hát, eljutottunk addig, hogy Zéta szabad lesz. Ha akar. Ez kb. 8-10 oldal, amit simán végig hallgattam. Utána aztán kétszer átbeszéltük a hallottakat, és már alig várom, hogy megtudjam, mit kezd Zéta a szabadságával.
Reggel a bölcsibe is magammal akartam vinni, de látva anya és apa rémült arcát, szájbiggyesztve bevágtam a fotelbe, hogy
- akkor majd este olvassuk, nem hiszem el...