Nyaralós sztori

Környezet

Az úgy volt, hogy a múlt héten Mamáékkal nyaralni mentünk.
Egy hajóra költöztünk be, 5 napra, ami azt bizonyítja, hogy anyámnak megrendíthetetlen hite van önmagában: egy hajón, egy kétévessel...
Az elképzelés eredetileg úgy szólt, hogy éjjel- nappal a helyi -kiépített- strandon fogunk dagonyázni, csakhogy, mivel Abádszalók világváros, vagy, mivel Abádszalók nem éppen világváros, nem találtuk meg az eldugott kis "kiépítettstrandot". Utólag aztán megtaláltuk, és valószínű, hogy előzőleg azért nem, mert -valljuk be-, némelyik ismerősünk háza is nagyobb annál a strandnál. Legalábbis, ahogy bekukucskáltunk.
De megtaláltuk strand helyett a Tisza partot, sőt mi több, valójában mást sem találtunk, csak Tiszát, meg partot. (Dédnagymamám a töltést is partnak hívja.)
Abádszalók egy nagyon kedves (és nedves -hihi) kis falucska, (és bocs, ha amúgy város); rendezett, szép, napos :D A szezon előtti célpiaca viszont valószínűleg a horgászok, és egyéb, 25.-30.-35.-40. házassági évfordulójukat ünneplő csendes kis nászpárocskákban merül ki. Szezonban irtózatos tömegek lehetnek ott, lévén rengeteg étterem és "kávézó", hatalmas kikötők rengeteg csónakkal, és hatalmas területen fut a "nemkiépített" strand is, az is tele éttermekkel.
A csendes, szezon előtti időszak ellenére, hiszitek vagy sem, nagyon jól éreztük magunkat.

Czifra Csárda

Az Czifra csárda megéri a látogatást az arra tévedőknek. Magyarországon nincs még egy ilyen. Muzeális értékű, vidéki-népi hangulatú tárgyak vannak kiállítva, mint mozsarak, rokka, kézzel hímzett falvédők népi bölcsességekkel, stb. -így falatozás közben nem győz az ember gyöngyörködni.
Nem mellesleg, az étellel és a kiszolgálással is nagyon elégedettek voltunk. Az egyetlen hely, ahol megültem az etetőszékben. (Anya még valami Rézangyal mézes ágyas meggy pálinkát is rendre emleget.)

Sétálunk-sétálunk- lecsücsülünk

Kedden egy rövid ideig apukámmal is találkozhattam, aki utánunk hozta a babakocsimat, (persze nem ezért jött arra), hogy anya lelkesebben vágjon neki a sétáknak, ugyanis 10-15 méter után ölbe-kéredzkedem, s ha nem vesznek föl, ordítok mint a sakál. És egyáltalán nem látszik rajtam még a gondolata sem annak, hogy abbahagyom..valaha. Inkább fölrevetődöm, de főstratégiám : a folyamatos lelki-terror.

A Földrevetődés 6 szabálya, újoncoknak:

1. Nem kell kapkodni. A mozdulataid legyenek határozottak, de nagyon-nagyon lassúak.
2. A művelet közben tarts folyamatos szemkontaktust a cipelést megtagadó személlyel. Próbálj minél kevesebbet pislogni.
3. Dobd el, ami éppen a kezedben van. Mondjuk a cumit, ha használsz olyat. írtó nagy problémát tudnak csinálni a felnőttek abból, ha a cumi földhöz vagy bármilyen koszos tárgyhoz ér, s nekünk épp ez a célunk. Ha nincs mit eldobnod, közelíts az öltözéked felé a kezeiddel.
4. A szád. Vagy szorítsd össze, jó dacosan, vagy ordíts torkod szakadtából, de az arcodon egy pillanatra se lássék, hogy valójában egy egészséges lelkű, huncut kisgyerek vagy, aki aznap valószínüleg már kapott enni. A lényeg: ha sokan vannak körülöttetek, mindenképpen ordíts!!!
5. Ha ez sem hat, térdelő pozícióból ugyancsak lassú mozdulatokkal tenyerelj le, előbb az egyik, aztán a másik kezeddel. (Ne feledd, szemkontaktus!)
6. Ha mindez megvan, és még mindig kevés, feküdj le a teljes testeddel, de ekkor már vegyél fel egy kényelmes pozíciót. Ez lehet hason, hanyatt, vagy oldalt fekvés. Ez már nem lényeges; ha ideáig hagytak eljutni, már felesleges ordítani. Na mosolyogni azért nem kell, jobb, ha a szádat jól összeszorítod, a lehető legkisebbre, amennyire csak tudod. A legjobb, ha egy kis figyelmeztető gesztussal elkezded a ruháidat is levetni. Ahol éred, húzhatod magadról.
7. Ha ilyenkor kérlelni kezdenek, hogy kellj fel, kiáltsd minél hangosabban, hogy: "Nem!" Ekkor felülhetsz, és a cipődet is próbálhatod lecibálni. Aztán feküdj vissza.


Ez a stratégia körülbelül 80%-os sikert hoz majd.

E stratégiák alkalmazása közben, miután találkoztunk ujjal mutogató anyukákkal, akik velem példálóztak a gyereküknek, és fejüket csóváló virágültető közmunkásokkal, akik megrökönyödve szemlélték a "ha ordítasz sem cipellek vissza a hajóig" trackünket, anya jobbnak látta a babakocsis megoldást.

Telefonálás az apukámmal

Egyik este felhívott az apa, mikor már lefekvéshez készülődtünk. Anya gyorsan felvette a telefont és odaadta nekem, hogy beszéljek egy pár-percet vele, míg ő még rendezkedik. Azonban nem egy pár perc lett: megeredt a nyelvem, és csak hajtottam és hajtottam a magamét, nevetve, vidáman. Előszöris magyaráztam neki, hogy velem beszél: "Apa! Én! Én! Én! ÉN!" Aztán mesélni kezdtem a gondolataimat, terveimet: "Hodajajadaladajadada, apa, jó?" És ezen a nyelven még megállíthatatlanul magyaráztam neki a telefonban egy jó 5 percet, de nem bánták, mert gyakorlatilag feküdtek a röhögéstől. Pedig én épp úgy tettem, ahogy azt Tőlük láttam, (én mégsem szoktam rajtuk nevetni!) Csak feküdtem, szorongatva a takarómat és a telefonnal a fülemen vígan magyaráztam.

Titha

A Tiszába valósággal beleszerettem. Egyik nap elhatároztuk, hogy megmártózunk benne. Mi anyával fogtuk is és gyorsan fürdőruhára vetkőztünk, a köves parttal mit sem törődve bohóckodni kezdtünk a vízben; sejthetitek, nagyon nagyon nagyon élveztem. Imádom a vizet! Mama próbálta rávenni Marcsit, hogy menjen a vízbe, de szegény csak ordított, mert nem látott még ilyet azelőtt, és amúgy sem lát valami jól napsütésben. Szóval Marcsi végig sírt, míg mi fürödtünk.
Nem telt bele 20 percbe, hírtelen beborult. Eljött az idő, hogy kimásszunk a vízből, na meg, anya egyébként is azt mondta, hogy lila a szám és a hőmérőm a bal kisujjamon., így ideje lenne kimenni. Ennek viszont nem örültem, így amikor Marcsi megnyugodva partot ért, én kezdtem el ordítani.
Aztán találtunk egy éttermet, ahol már lezajlottak a szezon nyitás előkészületei, és ott kaptunk egy sültkrumplit, amellett vígasztalódtam, -egyébként csak akkor kezdtem el enni, amikor becsomagolták.

Vihar

Csütörtök este érkezett aztán apa, és hozta magával a vihart is, így valamennyire átélhettük, milyen viharban hajón. Vicces volt, hogy forognom sem kellett, hogy elszédüljek. Másnap is még igen erős szél volt, ezért korán hazaindultunk, de legalább találkozhattam Ídivel, és délután még Koko is elvitt sétálni és játszótérre! Ők már nagyon hiányoztak!